Radics Judit, Vizi János, Kurimay Tamás (szerk.)

Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába


A TELEPSZICHIÁTRIA HASZNOSSÁGA

A telepszichiátria – bár mint már korábban említésre került – egyértelműen szükséges és igényt elégít ki, a jelen ismeretek és adatok birtokában még sötét ló. Egyértelmű, hogy számtalan előnnyel bír (emeljük ki azt, hogy a páciens akkor is gyógykezeléshez, pszichiátriai ellátáshoz juthat, ha fizikailag nincs módja az orvosnál személyesen megjelenni), de hátrányai is vannak – itt ismét utalnék A telepszichiátria és -pszichoterápia gyakorlata című fejezetre –, mivel legfőképpen még kiforratlan és pontosan kidolgozatlan az a feltételrendszer, mely a biztos működéshez szükséges. Az, hogy fizikai akadályoztatás esetén (mint például a jelen COVID-járvány, de beszélhetünk akár személyes, betegségből adódó mozgáskorlátozottságról is) telepszichiátriai vizit során ellátásra kerülhet a páciens, részesülhet a megfelelő terápiában, rendkívül nagy jelentőséggel bír. Rossz közlekedési viszonyok, nagy távolságok áthidalásának időt és pénzt megtakarító szerepe is kedvezően érvényesülhet. Ugyanakkor tény, hogy a személyes kontaktus során nyerhető pluszinformációk elmaradása a telepszichiátriai ellátás árnyoldala.

Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 732 7

A telemedicinális eszköztár és módszertan a mentális egészségügyi és pszichiátriai gyakorlat elmúlt éveiben robbanásszerű fejlődésnek indult, de a technológiai fejlődés és a szakmai kreativitás már több mint fél évszázada lehetőséget ad arra, hogy a modern technika segítségével távolról nyújthassunk segítséget. Az első számítógéppel asszisztált pszichoterápiás programot 1964 és 1966 között fejlesztették ki (részletesebben ld. a kötet „E – pszichiátria. Előzmények” fejezetében). Ez a kötet megpróbálja részletesen bemutatni a mentális egészségügy, pszichiátria és határterületeinek gyakorlatát, valamint tapasztalati útmutatást adni a távterápiás ellátás lelki egészség megőrzésében és a mentális betegségek kezelésében betöltött szerepeiről. A kötet, az orvos-beteg kapcsolat szempontjából tárja fel a jelenleg elérhető ellátási technológiákat a telefonhíváson, az okostelefonok által nyújtott lehetőségeken, pl. app-okon át az e-mailig, a videokapcsolatig, és gyakorlati tanácsokat ad a klinikusok számára, hogyan lehet a legjobban kihasználni ezeket az eszközöket, hogy magas színvonalú ellátást nyújthassanak pácienseiknek. A kötet szerzői a témakör vezető szakemberei, akiknek érdeklődési, vizsgálati és gyakorlati területei közé tartozik a telemedicinális ellátás is. A könyv a távterápia tárgykörének általános bemutatásán túlmenően a jogi háttér, etikai szempontok, területspecifikus kérdések (a felnőtt- és gyermekpszichiátria, a pszichoterápia, perinatális ellátás, kardiológiai sajátságok stb.) vizsgálatán át a gyakorlati szempontok megfogalmazásával felvázolja a jövő lehetőségeit is. Hazánkban a kötet hiánypótló, mivel kifejezetten a helyi specifikus tapasztalatok alapján foglalja össze a COVID Pandémia idején fellendülő technikai módszerváltás időszakának tapasztalatait, hazai és európai irányokat is megjelölve. Az e-mentális szolgáltatások sokszor nem helyettesítik teljes mértékben a személyes kapcsolatot és ellátást, amit a kötet is hangsúlyoz, azonban számos előnyük miatt egyre inkább beépülnek a mindennapi gyakorlatba. A távterápiák kétségtelen előnye, hogy a mentális egészségügyi ellátást számos területen elérhetőbbé teszi. A kötet értékes kalauz, betekintést nyújt ennek az izgalmas és fejlődő területnek a jelenébe és a jövőjébe is. A könyvet szakemberek és érdeklődők számára egyaránt ajánljuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/radics-vizi-kurimay-bevezetes-a-telepszichiatria-gyakorlataba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave