Az amerikai gazdasági modell válságát sokan az amerikai középosztály relatív elszegényedésével szokták jellemezni, amely folyamat révén különösen a feldolgozóiparban dolgozók kerültek hátrányba. A „közép” kiüresedése nem csak a társadalmi rétegeket illetően igaz, hanem a közepes nagyságú vállalatok eltűnése, illetve (relatív) fejlődésének megtorpanása is jellemző volt az elmúlt évtizedekben. Govindarajan és társai egy ötvenéves periódust vizsgálva (1970–2019) arra a következtetésre jutnak, hogy a középvállalatok profitja, bevétele és eszközei drámai módon csökkentek az USA-ban a nem ebbe a vállalati csoportba tartozó vállalatokhoz képest. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy azon vállalatok, amelyek képesek voltak új technológiákra építve növelni bevételeiket anélkül, hogy nagyon jelentős fizikai infrastrukturális beruházásokat igényeltek volna, nyertesei voltak a technológiai fejlődésnek, meg az egyébként viszonylag stabil makrogazdasági környezetnek. Ezzel szemben azok a hagyományos közepes vállalatoknak (hotelláncok, áruházláncok), amelyek elsődlegesen a fizikai infrastruktúrára építettek, nemcsak, hogy nem adatott meg a kisvállalatok dinamizmusa, hanem hiányzott a nagyvállalatoknak az a képessége is, hogy a kutatási és fejlesztési tevékenységek eredményeire és a méretből származó előnyeire építsenek (Govindarajan–Srivastava–Enache, 2021). A „közép” kiüresedése mellett a másik ehhez kapcsolódó hosszú távú trend az amerikai feldolgozóipar meggyengülése, illetve az amerikai vállalatok kapacitásainak külföldre való telepítése. A „run-away-industries” fogalommal leírt jelenség révén az amerikai feldolgozóipar jelentős része az 1990-es évektől kezdődően egyre növekvő ütemben Mexikóba, Kínába és más ázsiai országokba került át. Az ennek visszatelepítésére vonatkozó elképzelések már korábban megfogalmazásra kerültek, de hivatalos politikává csak a Trump-adminisztráció idején vált. 2019-ben az amerikai feldolgozóipar már csak a GDP 11%-át adta, Sullivan szerint ez az elmúlt 72 év legalacsonyabb száma. Ugyan a Biden-adminisztráció számos kérdésben más véleményt képvisel, és politikát valósít meg, az amerikai feldolgozóipar erősítésére irányuló politikák tekintetében döntő változás nem várható. Nyilvánvaló, hogy az újonnan megjelent olcsó bérrel jellemezhető ázsiai és kelet-európai országok megjelenése mellett amerikai sajátosság az is, hogy a liberalizáció és dereguláció első hulláma az USA-ból indult a 1980-as évek elején, ami ezt a folyamatot felerősítette. A szélsőséges liberalizációs társadalmi különbségeket növelő hatása látványos módon csapódott le a jövedelmekben, különösen az amerikai középosztály anyagi helyzetének romlásában. Míg a termelékenység növekedése és a bérszint változása összhangban volt az 1980-as évek elejéig az USA-ban, ettől az időponttól kezdve ezek élesen elváltak egymástól, és meggyengítették a feldolgozóipari alkalmazottak társadalmi és jövedelmi helyzetét (Stiglitz, 2021). A „közép” kiüresedése miatt talán nem meglepő, hogy az amerikai gazdaság annak kutatási, fejlesztési és innovációs ereje ellenére a kis- és középvállalatok arányaiban nem annyira meghatározó, mint például az OECD-országok átlagában. Bár az USA-ban is nagyon magas a kkv-k száma és aránya az OECD adatbázisa szerint, azok foglalkoztatási aránya az OECD-országok között az egyik legalacsonyabb. Az OECD adatai szerint míg az OECD-országokban jellemzően 20 és 40% között mozog a nagyvállalatok foglalkoztatási aránya, ez az USA-ban 57% volt 2018-ban. Ma már az 1990-es években számos innovációt, új terméket és globálissá nőtt vállalatot „kitermelő” Szilikon-völgyhöz köthető innovációs barát üzleti környezet létét sokan megkérdőjelezik, mivel az óriás technológiai vállalatok dominálják nemcsak a piacot, hanem a gazdaság iránytásáról szóló társadalmi vitát is. A University of California, Berkeley School of Information dékánja így foglalja össze ezt a vitát: „Advocacy of the small, innovative firm and entrepreneurial ecosystem is giving way to more and more justifications for bigness (scale economics, competitive advantage, etc.) …” (idézi Madrigal, 2021).