Stukovszky Tamás, Illyés Péter (szerk.)

A kis- és középvállalkozások innovációja

Elmélet és gyakorlat


Mesterséges intelligencia/gépi tanulás eredmények, 2017–2020

Három év után a finanszírozó ügynökség az Accenture tanácsadóval vizsgáltatta meg a 2017-es föderális Pan-Canadian Artificial Intelligence Strategy eredményeit. A 2020 októberében elkészült anyag, a Pan-Canadian AI Strategy Impact Assessment Report October 2020 átvilágítja a program eredményességét a fent említett szakmai elemek mentén, és az érintett kanadai tartományokban bekövetkező változásokat is számba veszi (Acenture–CIFAR, 2020). Az anyag megállapítja, hogy az ICT-beruházások 50%-os mértékben nőttek 2017 és 2019 között, 45+ cég alapított új MI-egységet Kanadában, 190 ipari-kutatási együttműködés jött létre a központokban, és három kanadai egyetem MI-programja is a világ 25 legjobb mesterséges intelligencia képzése közé került (UToronto, UAlberta, Université de Montréal). Az iparág fejlődésével a matematika- és számítástechnika-hallgatók száma 26%-kal növekedett, míg az egyéb szakokon mindössze 3% volt a növekedés. Kanada a mesterséges intelligenciával foglalkozó bevándorlás tekintetében a globális 4. helyet szerezte meg.

A kis- és középvállalkozások innovációja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 833 1

A jelen kötet szellemi munícióját adó, a kkv-k innovációs minimumának azonosítására irányuló kutatás célja az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű vizsgálata és a hazai kkv-k legoptimálisabb innovációs életciklus modelljének definiálása volt. A kutatás során az innováció mint változási képesség operatív szinten került vizsgálatra az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű elemzésével.

Miközben a mű célrendszere többrétű, legfontosabb küldetése, hogy az innováció technokrata, tudományos és sokszor talán túlértékelt vagy túlgondolt jelentéstartalmát átformálja a vállalatok mindennapjaiban is használható, működésüket és eredményességüket támogató fogalommá.

A szerzők az innovációs definíciók, modellek, folyamatok, jogszabályok és nemzetközi trendek világának elemző bemutatásán keresztül vezetik az Olvasót, kiemelten foglalkozva a hazai kis- és középvállalkozások innovációs kihívásaival, lehetőségeivel.

A kötetben szereplő ismeretek tanulmányozása hasznos lehet a téma iránt mélyebben érdeklődőknek – legyen szó a jövő innovációmenedzsereiről, döntéselőkészítőkről és szakpolitikusokról vagy akár egyetemi hallgatókról, oktatókról –, akik tenni szeretnének azért, hogy a kis- és középvállalkozások, azáltal pedig hazánk innovációs teljesítménye javuljon, elkerülve ezzel a kevésbé versenyképes gazdasági környezetben rejlő közepes fejlettségi csapda veszélyét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stukovszky-illyes-a-kis-es-kozepvallalkozasok-innovacioja-elmelet-es-gyakorlat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave