Stukovszky Tamás, Illyés Péter (szerk.)

A kis- és középvállalkozások innovációja

Elmélet és gyakorlat


A középvállalkozások programja

Az 1960-as években a KfW a külföldi befektetések támogatására helyezte a súlypontot. Csak az 1970-es évek elején tért vissza eredeti fókuszához: a belföldi gazdaság támogatásához. 1971-ben a KfW elindította első, kizárólag tőkepiaci alapokból refinanszírozott saját hitelprogramját, az M-programot. Ezzel a kisebb vállalkozásoknak hosszú távú beruházási hiteleket kínált, miközben fenntartotta a szubszidiaritás elvét. Az Enterprise Ressource Planning (ERP) támogatás szempontjából egy saját program elindítása jelentős könnyebbséget jelentett, hiszen addig a támogatási források gyakran már az év vége előtt kimerültek. 1971-ben, a program indításának évében az M-program keretében tett kötelezettségvállalások összege 255,65 millió euró volt, 1989-ben pedig 3,07 milliárd euróra nőtt.

A kis- és középvállalkozások innovációja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 833 1

A jelen kötet szellemi munícióját adó, a kkv-k innovációs minimumának azonosítására irányuló kutatás célja az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű vizsgálata és a hazai kkv-k legoptimálisabb innovációs életciklus modelljének definiálása volt. A kutatás során az innováció mint változási képesség operatív szinten került vizsgálatra az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű elemzésével.

Miközben a mű célrendszere többrétű, legfontosabb küldetése, hogy az innováció technokrata, tudományos és sokszor talán túlértékelt vagy túlgondolt jelentéstartalmát átformálja a vállalatok mindennapjaiban is használható, működésüket és eredményességüket támogató fogalommá.

A szerzők az innovációs definíciók, modellek, folyamatok, jogszabályok és nemzetközi trendek világának elemző bemutatásán keresztül vezetik az Olvasót, kiemelten foglalkozva a hazai kis- és középvállalkozások innovációs kihívásaival, lehetőségeivel.

A kötetben szereplő ismeretek tanulmányozása hasznos lehet a téma iránt mélyebben érdeklődőknek – legyen szó a jövő innovációmenedzsereiről, döntéselőkészítőkről és szakpolitikusokról vagy akár egyetemi hallgatókról, oktatókról –, akik tenni szeretnének azért, hogy a kis- és középvállalkozások, azáltal pedig hazánk innovációs teljesítménye javuljon, elkerülve ezzel a kevésbé versenyképes gazdasági környezetben rejlő közepes fejlettségi csapda veszélyét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stukovszky-illyes-a-kis-es-kozepvallalkozasok-innovacioja-elmelet-es-gyakorlat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave