Ahogy az előző alfejezet elején említettem, a szigorú időrendet némileg megtörve az előzőekben bemutattam a tanulmány publikus, 1972-ben megjelent változatát. Mivel ez gyakorlatilag teljesen megegyezik a harmadik, Schopfnak küldött kézirattal, ezért az előző elemzés birtokában Schopf és a bírálók ellenvetései és kritikái immár sokkal jobban érthetők. 1971 februárjában tehát a tanulmány végső változata Schopfhoz került, aki kiküldte azt a kötet bírálóinak. Mivel tanulmányomban a célom elsősorban a megszakított egyensúly publikus prezentációinak és ezek különböző közösségekre gyakorolt hatásának a vizsgálata, ezért a bírálók reakcióit csak röviden foglalom össze Sepkoski történeti elemzése alapján (Sepkoski, 2012, 175–180.). Sepkoski szerint a tanulmány fogadtatása „egészében véve” pozitív volt; több bíráló szerint a kötet legjobb és legfontosabb tanulmánya Eldredge és Gould szövege. Ugyanakkor a legtöbben kétségüket fejezték ki a tanulmány egyes állításainak eredetiségével kapcsolatban. Leginkább a speciációról szóló részt kritizálták: több bíráló szerint is abban Eldredge és Gould az allopatrikus fajképződés modelljét úgy mutatja be, mintha annak bevezetésének a paleontológia területére bármiféle újdonságértéke lenne. De többen bírálták a filetikus gradualizmus karakterizációjának tarthatóságát; Sepkoski idézi a tanulmány egyik bírálóját, John Imbrie-t, aki a következőket írja Schopfnak küldött bírálatában: „A szerzők által használt gradualizmus tiszta koncepciója nagyjából a századforduló közelében kiment a használatból, ők mégis azt állítják, hogy a kortárs paleontológia elsősorban ehhez és nem más filozófiához ragaszkodik – sületlenség” (idézi Sepkoski, 2012, 176.).