Bárdos Dániel

Kőbe zárt evolúció

A megszakított egyensúly és a paleobiológia korai története


Összefoglalás és zárómegjegyzések

Ezen a ponton szeretnék röviden reflektálni a megszakított egyensúly további fejleményeinek néhány aspektusára. Jelen fejezetben nem lehet célom a megszakított egyensúly 80-as, majd 90-es évekbeli történetének áttekintése. Pusztán ez az évtizedeken, kontinenseken és különböző közösségeken átívelő történet egy igencsak kiterjedt önálló kutatási projekt témája lehetne. Jelen munka inkább ennek a tágabb történetnek az előtanulmányaként fogható fel, melynek célkitűzése ennek megfelelően sokkal kevésbé grandiózus: csupán az elképzelés mintegy tíz évet felölelő korai történetét, kialakulásának körülményeit igyekeztem szövegközpontú retorikai elemzés segítségével elemezni. Időnként eltávolodva a szövegközeli elemzés fókuszától, a tudomány történetírása és a tudományfilozófia elsősorban gyakorló tudósok általi mozgósítására is kitértem. Ezek a kitérők annyiban nem voltak öncélúak, hogy szükségesek a megszakított egyensúly, illetve a paleobiológia programjának megértéséhez.

Kőbe zárt evolúció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 832 4

A múlt század 60-as éveinek végén az Egyesült Államokban megjelenő paleobiológia alapvető célkitűzése a paleontológia és a biológia közti távolság csökkentése volt. A korai paleobiológia egyik legfontosabb elméleti fejleménye a Niles Eldredge és Stephen Jay Gould nevéhez köthető megszakított egyensúly (punctuated equilibria) volt. A kötet az elképzelés bevezetését és az azt követő vitákat elemzi a kulcsszövegek tudományfilozófiai fókuszú elemzésével. Azt a kérdést vizsgálja, hogy hogyan alakították az evolúcióbiológia és az őslénytan viszonyára és magára a paleobiológiára vonatkozó diszciplináris narratívák az elképzelés, illetve általában az új diszciplína elfogadását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-kobe-zart-evolucio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave