Kutatásom legnagyobbrészt a széles körben hozzáférhető publikus reprezentációk, tehát például szakmai és ismeretterjesztő könyvek, cikkek, recenziók, nem pedig levéltárakban és archívumokban hozzáférhető anyagok, szóbeli beszámolók vizsgálatára fókuszál. Ezekben az eltérő hallgatóságokat megszólító, eltérő funkcióval rendelkező szövegekben nyomon követhetőek azok a jelentésváltozások, melyek az ilyen hosszan elhúzódó, többféle közösséget magukban foglaló, több különböző szinten folyó komplex vitákat jellemzik. Alapvetően történeti fókuszú munkához képest elsőre talán szokatlan lehet az elemzésbe bevont elsődleges forrásmunkák alacsony száma. Ez a kis mennyiség azonban nem véletlen, hanem tudatos döntés eredménye; annak a módszernek az alkalmazásából ered, amit Leah Ceccarelli „szoros textuális-intertextuális elemzésnek” (close textual-intertextual analysis) nevez. A textuális-intertextuális elemzés célja „annak feltárása, hogy individuális szövegek hogyan tesznek szert meggyőző erőre”; ezt pedig azáltal kívánja megállapítani, hogy „a retorikai stratégiákat a történeti hallgatóságra gyakorolt hatásukhoz kapcsolja” (Ceccarelli, 2001, 6.). A textuális-intertextuális analízis a teoretikus tartalom és a retorikai stratégiák szempontjából egyidejűleg vizsgálja a szöveget, hogy annak aprólékos elemzésével feltárja annak intrinzikus szerkezetét, vagyis formáját.