Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Kaffka Margit

Kaffka Margit írói beérkezését az irodalomtörténet-írás általában a Színek és évek megjelenéséhez kapcsolja. Joggal, hiszen az 1911-ben már majd egy évtizedes alkotói pályára visszatekintő szerzőnek sem korábbi versei, sem novellái nem érik el első regényének esztétikai színvonalát. A Színek és évek értékeinek méltatásakor tapasztalható fenntartások nélküli elismerés a későbbi regények estében nem jellemző, jelezve azt a közvélekedést, mely szerint az egyszeri remekműhöz mérhető munka utóbb már nem született a szerző tollából. Bár az életmű értelmezői közül többen is utaltak olyan narratív megoldásokra, melyek ráirányíthatják a figyelmet a Színek és évek, valamint a többi regény poétikai kapcsolódásaira, ezek a jelzések nem írták át alapvetően az életműről alkotott fenti értelmezői elképzeléseket. Jóllehet az első regény esztétikai értékét nincs okunk megkérdőjelezni, mégis érdemesnek látszik az életmű hangsúlyainak elhelyezését közelebbről megvizsgálni. A magányos csúcsteljesítmény képlete ugyanis több szempontból megkérdőjelezhetőnek látszik. Egyfelől úgy tűnik, hogy a Színek és évek pozícióját a recepció bizonyos tekintetben túlságosan is megemelte, míg másfelől a későbbi regények esztétikai megítélésekor túlságosan is szigorúan járt el.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave