Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A színházi kultúra meghatározó vonásai

A dráma különleges műneme az irodalomnak, mert keletkezése és egész létezése szoros összefüggésben áll egy másik művészeti ág, a színház működésével. Még akkor is helytálló ez az állítás, ha szigorúan megkülönböztetjük egymástól a drámák szövegét az úgynevezett színpadi szövegtől, vagyis azzal a szövegváltozattól, amely egy aktuális előadás során elhangzik a színpadról. A drámákat ugyanis szerzőik szinte kivétel nélkül mindig a színházi bemutatás reményében írják, bizonyos esetekben konkrét színházi megrendelésre, ennek folytán számolnak az adott idő és hely színházi igényeivel, színpadi játékkultúrájának állapotával, az uralkodó ízléssel vagy éppen a színházra vonatkozó hatalmi elvárásokkal. A dráma éppen ezért nyitott szöveg, tartalmazza a változás lehetőségeit, ami rendezésről-rendezésre másképpen valósul meg. A szöveg ezért nem kezelhető oly módon kanonikusan, ahogyan a vers vagy a regény szövege. Ezért mielőtt áttekintjük az 1945 utáni két évtized magyar drámairodalmi folyamatait, nem árt röviden, szinte csak utalásszerűen vázolni azokat a körülményeket, amelyek színház oldaláról befolyásolták a dráma alakulástörténetét.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave