Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Mészöly Miklós

A magyar próza 70-es években lejátszódó poétikai átalakulása és az átalakulással járó nyelv- és irodalomszemléleti kérdések megfogalmazhatósága a korszak recepciójában erőteljesen kapcsolódik Mészöly Miklós életművéhez. Olyan életműről van szó, amely egyszerre mutatja a folytonosság és az állandó megszakítottság jegyeit. Az életmű alakulásképét nem csupán a Mészöly-próza belső poétikai problématudata, hanem sajátos, két irányban nyitott irodalomtörténeti helyzete is meghatározza. Igaza lehet Szirák Péternek, aki úgy véli, Mészöly írásművészete az egyik legfontosabb kapocs a századfordulón modernizálódott magyar novellisztika és a kortárs kispróza-irodalom között. (Szirák Péter 1995: 43.) Lényegében ugyanez mondható el róla Kosztolányi regényei és a 70-es években megújuló magyar regényirodalom kapcsán. Csakhogy az ilyesféle történeti konstrukciók, tehát hogy a századforduló prózájára Mészöly írásművészetén keresztül nyílik rálátás a 70-es, vagy éppen a 90-es évekből, soha sem maguktól adódnak, kiépülésük mindig erőteljes értelmezői munka eredménye. Ezért ma aligha közelíthető meg e próza a hozzákapcsolódó, kanonizációs megfontolásokat is bőségesen tartalmazó interpretációs hagyomány megkerülésével. Annál is kevésbé, mivel ez a recepció jól láthatóan kultikus vonásokat is mutat. Ha röviden és ezért persze pontatlanul próbálnánk összefoglalni a kultikus recepció bázisát, az nem lenne más, mint az etikum és az esztétikum szoros kölcsönösségének feltételezése, továbbá hogy ennek a kölcsönösségnek köze van a férfiasság sztereotípiáihoz, amelyek metonimikus kapcsolatot létesítenek a sportos test és a szikár, gazdaságos írásstílus között.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave