A nyugat-európai és a tengerentúli magyar irodalom központjai az 50-es, 60-as években társaságok és folyóiratok köré szerveződtek. Ilyen társaság volt az amszterdami Mikes Kelemen Kör, amely 1951-ben jött létre, és 1959-től Tanulmányi Napokat szervezett, az 1956-os kivándoroltakból verbuválódott londoni Szepsi Csombor Kör, amelyben mások mellett Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Siklós István, Gömöri György és Czigány Lóránt tevékenykedett, a Bécsben működő Bornemisza Péter Társaság, amely 1971-ben Neue ungarische Lyrik címmel német nyelvű magyar költészeti antológiát adott ki, továbbá a Németországi Magyar Írók Munkaközössége Kölnben és a Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre, amely 1976-ban létesült Zürichben. A 60-as évektől mindezen központoknál is fontosabbnak bizonyult Párizs. A kezdetben többek között Papp Tibor, Parancs János és Nagy Pál szerkesztett Magyar Műhely című folyóirat a strukturalista irodalomértelmezés egyik közvetítője és a neoavantgárd művészeti törekvések legfontosabb központja volt a 70-es években. A folyóirat 1970-től évente csupán egy-két számmal jelentkezett, tevékenysége inkább a tematikus különszámokban és a párizsi, bécsi találkozók megszervezésében fejeződött ki. Az átalakulás hátterében az a meggyőződés állt, hogy a könyvhöz és a folyóirathoz kapcsolódó írásbeliség túl szűk kereteket biztosít az irodalom mediális lehetőségei számára.