Vajon Tinódi a tudósító ének műfajának megteremtője, vagy inkább egy nagy múltra visszamenő hagyomány betetőzője volt? Ez az epikus verstípus, mint a Szabács viadala esetében láttuk, már nagyjából kialakult az 1470-es években. A következő század tízes éveiben a Tinódi által is művelt veszedeleménekre találunk példát. Tinódi mégis úgy beszél kötete előszavában, mintha társak nélkül, egyedül vállalkozna a kor eseményeinek megéneklésére: „Én azt meggondolván, és látván ez szegín Magyarországban, mely csuda veszödelmes hadak kezdének lennie: ezöknek megírására, hogy ki lenne vég emléközet, senkit nem hallhaték.” A mára fennmaradt históriás énekanyagban a Cronicában lévőkön kívül viszonylag kevés tudósító éneket találunk. Tinódi halálának az évében írta meg (és jelentette meg Kolozsváron) Tőke Ferenc alsólindvai prédikátor Szigetvár első ostromának történetét. 1556-ban Horváth (Stančić) Márk kapitány vezetésével Szigetvár védői sikeresen álltak ellen Hadim Ali budai basa ostromának. A hős várvédőknek emléket állító Tőke Ferenc – aki három évvel korábban már írt egy történeti éneket (Spira Ferenc doktor históriája) (sőt latin üdvözlő verseket is szerzett) – a Tinódi-féle tudósítóének-modell leghűségesebb követője. Az éneke végén ugyanúgy előszámlálja az ostrom hősi halottjait, mint Tinódi az Egervár viadaljában. Ugyancsak az egri históriához hasonlóan Tőke Ferenc énekét is latinra fordította Zsámboky János.