Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A bárdköltészet

A rendi versírói gyakorlatban, mivel a versek megírásának alkalmait gyakorta szolgáltatták olyan események, melyek értelemszerűen politikai eseményeknek minősültek, a politikai költészet nem új keletű jelenség a 18. század második felében, sőt a közköltészeti anyagban is találhatunk politikai reflexiót. A bárdköltői hagyomány széles körű elterjedése a jozefinus évtizedre tehető. Pontos Csetri Lajosnak azon megfigyelése, miszerint a józsefi reformok alapvetően rendezték át az országban az udvarhoz való viszony területi és vallási kötöttségeit (Csetri Lajos 2007b; Csetri Lajos 2007c). A hagyományosan udvarhű, dunántúli, katolikus nemességet sértette II. József türelmi rendelete, míg az ország másik felének jobbára református értelmisége számára új karrierlehetőségeket nyitott meg. A cenzúra szigorának időleges lazítása mellett e szellemi elmozdulásnak is része lehetett abban, hogy a politikai nézetek versben való kinyilatkoztatása mind radikálisabb formákban jelentkezett, s hogy a nyugati osszianizmus mintájára egy sajátos, Petőfin és Adyn át Illyés Gyuláig, sőt még azon is túl ívelő szerepmodell jelent meg a magyar költészetben.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave