Ha a Kárpát-medencében a dunai vízrendszer kialakulását szeretnénk elemezni, akkor időben a pliocénig kell visszamennünk, amikor a Duna eljutva a Bécsi-medencéig fokozatosan feltöltötte azt (a Bécsi-medencét szerkezetileg a Győri-medence párjának tekinthetjük). A feltöltés után még a pliocén középső részében az Ős-Duna a Kárpát-medence felé az Ebenfurti-kapun keresztül talált utat (Somogyi 2000b), aminek bizonyítéka a medencét kitöltő jelentős vastagságú homokos üledék – ez folytatta azt a keresztrétegzett, homokkal és agyaggal jellemezhető összletet, amely mintegy 6 millió éve rakódott le a régióban (1.2. fejezet). A fluvio-lakusztrikus jelleg a Pannon-tenger, majd -tó visszahúzódása után kialakult nyugati és keleti Pannon-medencék süllyedékei közötti vízrajzi kapcsolattal alakulhatott ki. Újabban viszont komoly kétségeket fogalmaznak meg az ilyen típusú vízhálózat létéről. A nyugati Pannon-medencék (pl. Stájer-, Dráva-, Száva-medence) és a keleti Pannon-medencék (pl. Bécsi-medence, Kisalföld, Duna-völgy, Jászság) a középső miocéntól különböző ritmussal süllyedtek. Ez idő tájt az őket elválasztó Vardarhátságon alig tized annyi üledék halmozódott fel (1.16. ábra – Hámor 2001). Az Ebenfurti-kapun keresztül megérkező Ős-Duna a konzekvencia miatt a nyugati Pannon-medencék felé vette irányát, azaz egy süllyedés szempontjából régóta létező és újra felélénkülő medencét célzott meg, de közben az egész Dunántúl területét jelentős vastagságban borította be keresztrétegzett homokos üledékével (a lerakásban más folyók is részt vehettek). Az Ős-Dunának a Horvát–Szlavón-tóba torkollását már Szádeczky (1938) meghatározta. A korábbi vízhálózat-fejlődési modellek hangsúlyozták az Ős-Duna felszínformáló szerepét (néhányan pl. a Tapolcai-medence tanúhegyei 200 m-es üledékhiányának eróziós magyarázatát is itt keresik – azaz az Ős-Duna preparálta ki a tanúhegyeket), és érveket sorakoztattak fel amellett, hogy az Ős-Duna átfolyt a Tapolcai-medencén és a Kis-Balaton aljzatán (pl. Pécsi 1975b, Ádám 1975). A tanúhegyek kipreparálódását Cholnoky (1918) pliocén sivatagi deflációval magyarázta, aminek csúcspontja 1-2 millió évvel korábban volt, mint a bazaltvulkanizmus 3-4 millió éves fő ideje. Bulla (1964) viszont folyóvízi erózióban látta a forma fő alakítóját. Az elmúlt évtizedekben számos új információ született az ős-dunai jelenlét bizonyítására szánt ún. billegei kavicsokról, amelyekről kiderült, hogy nem lehetnek dunai eredetűek, hanem a Bakony felszínéről áthalmozódott üledékekről van szó, amelyeket még a bazaltvulkánok csatornái is átjártak (Lesencetomaj bányája a mintafeltárás – Pécsi 1996).