Kőműves Zsolt Sándor, Szabó Katalin, Szabó-Szentgróti Gábor, Poór József (szerk.)

Koronavírus-válság kihívások és HR-válaszok – hazai és nemzetközi tapasztalatok 2020


A ghánai kormány intézkedései a COVID–19 okozta hatások enyhítésére

Két nappal azután, hogy Ghána regisztrálta első megerősített esetét, 2020. március 16-án, a kormány védelmi intézkedéseket kezdett bevezetni, például a nyilvános összejöveteleket max. 25 jelenlévőig engedélyezték az elkövetkező 4 hétre. Később ez 100 főre nőtt, a társadalmi távolságtartás, rendszeres kézmosás és kézfertőtlenítés mellett (véletlenszerű vagy nyilvános helyek meglátogatása után stb.). Továbbá javasolták az állampolgároknak az otthon maradást. 14 napos kötelező önkarantént rendeltek el minden olyan ghánai lakos és külföldi számára, aki olyan ország valamelyikében járt, ahol legalább 200 igazolt koronavírusos fertőzöttet tartottak számon. Az első esetek megjelenésétől számított 14 napon belül mind az állami, mind a polgári, mind a magánvállalkozásokat arra ösztönözték, hogy váltó- vagy rotációs munkarendszert alkalmazzanak. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az ország egyes részeit lezárták. 2020 júniusától a kormány megkezdte a korlátozások enyhítését (1. szakasz), lehetővé téve az egyházak számára a szükséges protokoll betartása mellett kevesebb mint 100 fővel vallási összejövetelek tartását (fertőtlenítőszerek használata, testhőmérséklet és társadalmi távolságtartás ellenőrzése). Újranyitották az iskolákat és az egyetemeket, hogy a végzős hallgatók folytathassák tanulmányaikat és felkészülhessenek a közelgő vizsgájukra. A 2. szakasz 2020. augusztus 1-jén indult. A gyülekezet számának korlátozása nélkül tartottak vallási istentiszteleteket, a turistalátványosságok helyszínein az üzletek kinyithattak. A mozik, éjszakai klubok, kocsmák, strandok viszont 2020. szeptember 1-jéig zárva maradtak. Végül megnyílt a nemzetközi repülőtér, lehetővé téve a ghánaiak és a külföldi utasok számára az utazást azzal a feltétellel, hogy 150 USD-t fizetnek, és COVID–19 teszten vesznek részt a repülőtéren. Amennyiben a teszt eredménye pozitív, az egyént gondozás céljából a kijelölt egészségügyi intézménybe szállítják.

Koronavírus-válság kihívások és HR-válaszok – hazai és nemzetközi tapasztalatok 2020

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 009 7

A Magyarországot 2020-ban elérő koronavírus-járvány nehéz helyzet elé állította a társadalmat és a gazdaságot egyaránt. A veszélyhelyzetet mind a vállalkozások, mind az emberek, a munkavállalók komolyan megérezték, hiszen a válság kivétel nélkül mindent és mindenkit érintett. A távmunka bevezetése, vagy a megváltozott körülmények ellenére elvárt személyes munkahelyi megjelenés, és a gyermekek otthoni felügyelete együttes problémaként jelentkeztek a családok többségénél csakúgy, mint a munkáltatóknál megoldásra váró kihívások között. Emellett számos helyen az üzletek bezárása munkaerő-elbocsájtásokat eredményezett. Ilyen helyzetben a HR-feladatok is megváltoztak, amely az elkészült könyv különböző fejezeteiben eltérő megközelítésmódban tárgyalja a kialakult helyzetre való reagálás lehetőségeit, megoldási alternatíváit.

Örömmel köszönthető az az összefogás, amelynek eredményeként született meg az Olvasó kezében tartott könyv. A csapatmunka produktumában hazai és határon túli felsőoktatási intézmények működtek együtt, az akadémiai szféra és a piaci szereplők cserélték ki egymás között ismereteiket a témában, a tapasztalt szakértők fiatal témavezetettjeiknek adtak lehetőséget hozzáértésük bemutatására, magyar és külföldi szakemberek közösen dolgoztak az elkészült művön.

A három részből álló könyv első részében a vállalatok részéről a koronavírus-járványra reagáló lépésekbe kaphatunk betekintést.

Örvendetes, hogy a kutatók a válság első hullámát követően azonnal elindították felmérésüket, majd a második hullámban folytatták azt, amely a helyzetre való gyors reagálás képességét jól mutatja a tudós társadalom részéről is. Jól tudjuk, aki elsőnek lép, előnyt élvez, és nem a nagy hal eszi meg a kis halat, hanem a gyors hal a lassút. A primer felmérés kellő alapot nyújt az esettanulmányok, és a külföldi tapasztalatok bemutatásához. Elégedettséggel tölt el, hogy a HR területen a felsőoktatásban mérvadó kutatók mind megjelennek a szerzők között, a szakma jól érzékelhetően összefogja az egyébként akár piaci versenyben álló egyetemek szakembereit.

Az elméleti ismeretek tudósai mellett a vállalati szféra szakemberei is helyet kaptak a szervezeti példákat bemutató fejezetrészben. Az esettanulmányok kisebb hazai vállalatok, és nagy, nemzetközi cégek alkalmazott gyakorlatát mutatják be a válság idején. A működtetett megoldások eszközei ugyan elérők, ám a lényeg azonos, minél kisebb veszteséggel átvészelni a kialakult helyzetet, a hátrányokból előnyt kovácsolni, amely a későbbiekben szilárd alapokat nyújthat a jövő építéséhez.

A harmadik rész 8 eltérő ország gyakorlatát ismerteti. Az európai országok mellett közel-keleti és afrikai esettanulmányok is helyet kaptak a könyvben. Csakúgy, mint a vállalati példákat ismertető fejezetrészben, jól látható, hogy az egyes országok eltérő gazdasági és társadalmi hátterük miatt másként reagáltak a kialakult helyzetre. Ami viszont közös vonás, hogy minden esetben egyrészt az emberek, másrészt a gazdaság védelme érdekében a leginkább megfelelő megoldást nyújtó eszközökkel próbálták a kialakult járványhelyzetet enyhíteni.

Az elkészült könyv összességében hiánypótló jellegű a jelen körülmények között. A primer kutatáson alapuló tudományos elméleti alapokat jól kiegészítik a vállalati tapasztalatok gyakorlatai, a rutinos kutatókat a piaci szakemberek, és a szárnyaikat bontogató utánpótlást jelentő tudóspalánták, a PhD-hallgatók. Ritka példája ez a napjainkban nem oly jellemző együttműködésnek, ahol egy téma összefogja, összehozza az abban érintett szereplőket. A kooperáció példaértékű, és más tudományterület számára is követendő mintaként szolgálhat.

Jó szívvel ajánlható a HR-téma iránt érdeklődő szakembereknek és piaci szereplőknek egyaránt!

Hivatkozás: https://mersz.hu/koronavirus-valsag-kihivasok-es-hr-valaszok-hazai-es-nemzetkozi-tapasztalatok-2020//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave