Hardi Tamás

Duna-stratégia és területi fejlődés

A folyó lehetséges szerepe a régió területi fejlődésében


A Duna mint határfolyó

A határok megállapításánál előszeretettel használt természeti objektum a folyó. Leglátványosabb megjelenése a nagy folyamok mentén húzott államhatár, de Magyarország esetében is gyakran találkozunk kisebb határvizekkel kijelölt vonalakkal is. Nem hajózható folyók esetén a határ általában a meder középvonalán húzódik. A hajózható folyók esetében a határ rendszerint nem a folyó középvonalában, hanem a folyó sodorvonalánál található (Bruhács 1999). Ennek az az értelme, hogy a meder itt a legmélyebb, így a hajózható út is itt halad, tehát mind a két parti állam részesedhet belőle. A több ágra szakadó folyó esetében a főág, a legtöbb vizet szállító ág, avagy a hajózóút sodorvonala lesz az érvényes. Ez a megállapítás természetesen problémákat hordozhat magában. Egy folyó sodorvonala, főleg meanderező vagy változékony vízjárású folyó esetében gyakran változik, így a sodorvonal vagy a főág is áthelyeződhet, megváltoztatva ezzel a két ország határát, így területét.

Duna-stratégia és területi fejlődés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 806 4

Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.

Berczik Árpád

az MTA rendes tagja

MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet

Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója. Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi, történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás, terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet. Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja, milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.

Rechnitzer János

a Széchenyi István Egyetem professzora

a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/hardi-duna-strategia-es-teruleti-fejlodes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave