Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Bevezetés

Az elmúlt években felgyorsult ütemben folytatódott a kilencvenes évek elején megalapozott és megkezdődött világgazdasági átrendeződés. Ennek központi tényezője a kínai gazdaság példátlan ütemű felemelkedése a legfejlettebb országokhoz. Igaz, hogy az egy főre jutó jövedelem tekintetében még mindig tetemes az elmaradás akár az USA-hoz, akár az Európai Unióhoz képest, de Kína világgazdasági súlya immár megkerülhetetlen eleme nemcsak a fejlett országok stratégiakészítésének, de a 2007 második felétől kibontakozó globális pénzügyi, majd makrogazdasági válság kezelésének, kezelhetőségének is. 2008-ban a kínai GDP – hivatalos valutaparitáson számolva – 4222 milliárd dollárt tett ki, meghaladva ezzel a németet (3818 milliárd) és megközelítve a japánt (4844 milliárd). Vásárlóerő-paritáson számolva már közvetlenül az USA mögött, a második helyen áll (USA 13 843 Mrd dollár, Kína 7168 Mrd dollár 2007-ben).209 Gyors gazdasági növekedésének köszönhetően 2007-ben és 2008-ban már 20 százalékkal járult hozzá a globális növekedéshez, ami megegyezik az USA növekményével (ketten a globális GDP bővülésének 40%-át képviselték). Mintegy 2000 Mrd dolláros valutatartalékával Kína a világ vezető pénzügyi hatalma, amelynek fontosságát a kibontakozó, majd elmélyülő világgazdasági válság – a Kínát sem elkerülő veszélyek és bizonytalanságok ellenére – egyértelműen felértékeli. További jele a kínai befolyás növekedésének, hogy 2009 elején – piaci kapitalizáció alapján mérve – a világ öt legnagyobb vállalatából kettő és fél volt kínai (a PetroChina második, a hongkongi China Mobile negyedik, az Industrial and Commercial Bank of China pedig az ötödik).210

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave