Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Kölcsönös befektetések

A kétoldalú tőkebefektetések mind ez idáig nem tartoztak a kínai–orosz együttműködés látványosan felfutó területei közé. Az eddigi tőkemozgások alapján egyik ország sem különösebben fontos célpontja a másik tőkekihelyezéseinek, különösen nem a közvetlen befektetéseket tekintve. Bár az Oroszországban eszközölt kínai közvetlen befektetések értéke a kétezres évek legelejéhez képest számottevő mértékben megugrott (a 2004-es évi 77,3 millió dollárról 477,6 millió dollárra 2007-ben), Oroszország jelentősége a teljes kínai tőkekihelyezéseket tekintve továbbra sem kiemelkedő. A kínai statisztikák szerint a kumulált állományon belül Oroszország aránya 2007-ben 1,2%-ot tett ki. (Lásd a 7. és 8. táblázatokat.) Ezzel együtt 2007. év végi adatok szerint Oroszország mégis a 7. legjelentősebb befektetési célpont, mivel a kínai közvetlen kihelyezések túlnyomó többsége vagy a szomszédos távol-keleti országokba irányul (pl. Szingapúr, Hongkong), vagy olyan nagy partnerek felé, mint az USA vagy Ausztrália, illetve adóparadicsomokba érkezik (Kajmán-szigetek, Virgin-szigetek). Az Oroszországba mind ez idáig kivitt kínai FDI kumulált állománya valamennyi európai ország hasonló adatát meghaladja, ami valahol mégis jelzi Oroszország kiemelt gazdasági jelentőségét Kína számára. (Különösen igaz ez, ha a Hongkongban eszközölt befektetéseket kivesszük az adatok közül!)

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave