Az 1990-es években felgyorsult technológiai szerkezetváltás a részvényesi vagyon maximalizálását előtérbe állító angolszász vállalatirányítási modell érvényesítésére volt visszavezethető. Ez a modell abban tér el a hagyományosan értelmezett profitmaximalizálástól, hogy figyelembe veszi a kockázatokat is. A hozam és a kockázat közötti kapcsolatból adódóan a profitmaximalizálás a menedzsereket olyan nagy kockázatú beruházásokra is sarkallhatja, amelyek nem egyeztethetőek össze a részvényesek által állított követelményekkel. A részvényesek vagyonának maximalizálása esetén viszont mind a kockázatot, mind a hosszú távú megtérülést figyelembe veszik. A pénzügyi piacok deregulációja döntő szerepet játszott a részvényesi érték maximalizálására irányuló törekvések sikerében, amennyiben megengedte például a nyugdíjalapoknak, hogy az államkötvények mellett vállalati részvényekbe fektessenek, másrészt pedig a növekvő részvényárfolyamot a piac csak akkor igazolta vissza, ha a cég további profitábilis növekedése is biztosított volt. A döntő változást ezen érdekellentétek feloldásában két tényező, az intézményi befektetők és a menedzserek tulajdonossá válása okozta. Az intézményi befektetők41 megjelenésével nemcsak a részvénytőke tulajdonosi összetétele változott meg látványosan, de a megnövekedett érdekérvényesítő képességükkel könnyebben kikényszerítették a profitmaximalizálást. A részvényopciós „jutalmazás” bevezetésével (illetve a kivásárlással) a menedzserek is alkalmazottból a vállalatok tulajdonosaivá (főrészvényeseivé) váltak.42 Mivel a munkavállalók érdekérvényesítése eddig sem volt jelentős az angolszász modellt követő országokban, így a költségcsökkentés és profitmaximalizálás érvényesítése problémamentessé vált. A globalizáció révén megfigyelhető az angolszász modell terjedése Nyugat-Európában is. Az amerikai és németországi vállalatok között meglévő hozamkülönbség a tőkeallokáció hatékonyságában meglévő különbségekre vezethető vissza. A versenykihívásokra való reagálás kényszere, a tőkepiaci vállalatértékelés elterjedése, a hitelminősítők elvárásai erősítették a nyugat-európai tőkepiac és nagyvállalati szektor angolszász orientációját. A német vállalatirányítási rendszer a történeti modellkülönbségek mellett továbbra is erősen földrajzi meghatározottságú, azaz a tulajdonosok és az ügyfelek telephelyei igen erősen regionális és nemzeti kötődésűek, ami hatással van a vállalatirányítási rendszerre, amelyet továbbra is kereszttulajdonosi kapcsolatok jellemeznek (Clark–Wójcik, 2005). A kontinentális (német) nagybankok nemcsak a sokkal nemzetközibb befektetési banki tevékenységüket kezdték később, de a kiskereskedelmi bankhálózataik racionalizációját is. Az 1990-es évek derekán a brit bankok a németeknél kétszer nagyobb profitjának már csak fele származott a kamatjövedelemből, míg a német bankokénak kétharmada. A német bankok tulajdonosai maguk is bankok és biztosítók voltak, így a hangsúlyok továbbra is a kereskedelmi banki tevékenységre helyeződtek (Vitols, 2001). A „nemzeti „identitással” bíró német pénzintézetek külföldi bankokkal történő fúzióját a korporatív szereplők általában akadályozzák, illetve igyekeznek a nemzeti szereplőket megvédeni a külföldi felvásárlásoktól. Az EU szabályozása, az európai vállalatoknak az amerikaiaknál nehezebb felvásárlása, az intézményi befektetők alacsonyabb tulajdonosi részaránya is akadályozó tényezői a különböző nemzeti rendszerek gyors konvergenciájának.43 A nemzetközi tőkepiacok nem szeretik (büntetik), ha egy vállalatot egy kisebbségi részvénypakettel rendelkező család vagy más érdekcsoport ellenőriz. Azonban a kontinentális szereplők versenyképességét erősíti a vállalatok külföldi (angolszász) tőzsdére való bevezetése, (ez a portfólióbefektetők számára is felértékelik ezeket a cégeket), másfelől az intézményi befektetők megjelenése a kontinentális piacokon is. a NYSE-n is jegyzett nagyobb pénzügyi szolgáltatók vonzóak a portfólióbefektetők számára. Az új befektetők megjelenése a tulajdonosok között jelentős változtatásokat eredményezett a tőkepiaci hatékonyságot előtérbe helyező angolszász vállalatvezetési gyakorlat európai elterjedésében (Clark et al. 2005).