Az első típusba azok tartoznak, amelyek a térszerkezet mindkét jellemzőjére, az elemekre és azok térbeli elrendeződésére is felhívják a figyelmet. Ilyen Nemes Nagy (1998, 40) egyenlőtlenség és rendezettség kettőse. (…) Hasonlóan a kettősség (elhelyezkedés és térkitöltés) jelenik meg Mészáros Rezsőnél (2000, 25) is: „Felismerték, hogy az elhelyezkedés geometriájának hasznossága nem elvi kérdés, hanem tény, mert az elhelyezkedés geometriája egyben a magyarázat geometriája is. Csak éppen nem geometrikus nyelven kell »elővezetni«! Ezt a bonyolult okoskodást oldotta fel tulajdonképpen a 60-as években bevezetett új fogalom, a térszerkezet. A térszerkezet valójában állapot, de egyben az a mód is, ahogyan a működő természeti és társadalmi folyamatok megszervezik, elfoglalják, kitöltik a teret. A fogalom maga annak a kettősségnek a felismeréséből ered, amely megjelenik, kifejeződik a területi (térbeli) folyamat és a térben megjelenő szerkezet között.” Szintén e szemléletet képviseli, de a struktúra fogalma kapcsán Kőszegfalvi György (1985, 33): „A »struktúra« fogalmát úgy értelmezzük, mint ami kifejezésre juttatja a területi társadalmi-gazdasági fejlődés során az egészet … A struktúra kifejezést ad az illető egész részeinek … A struktúra fogalmának ez az értelmezése a részek … közötti viszonyok megjelölésére is alkalmazható”, illetve a gazdaságra vonatkoztatva Zoltán (1984, 148): „Az erővonalak, erősávok, tengelyek és erőközpontok együttesen alkotják a gazdasági élet alapvető makrostruktúráját, térszerkezetét. Ez a makrostruktúra az egyes országokra nagyon jellemző térbeli konfigurációkat (alakzatokat) alkothat. A legtöbb ország gazdaságának térszerkezete néhány ilyen tengelyből, ipari sávból és erővonalból felrajzolható.”

A második típus jellemzője, hogy az alkotóelemekre helyezi a hangsúlyt. Területtervezési-területrendezési gondolatkörből fakad Baráth Etele (1987, 36) ilyen jellegű meghatározása: „A funkcionális fejlettség alapján rangsorolt elemek osztályai alkotják a (hagyományos értelemben is vett) településhálózatot (funkcionális területi szerkezet), míg a műszaki-fizikai tulajdonságok alapján épül fel a műszaki-fizikai szerkezet (műszaki hálózatok által kialakított szerkezet), területfelhasználás. E két szerkezet együtt alkotja az úgynevezett »térszerkezetet«.” Hasonlóan az alkotórészekre teszi a hangsúlyt, de tágabb környezetet vesz Krajkó Gyula (1989, 55): „A gazdasági térszerkezeten – tömören fogalmazva – az egymáshoz szorosan kapcsolódó gazdasági, társadalmi, természeti tényezők, folyamatok térbeli rendszerét értjük”; a térszerkezet elemei esetében a természeti környezet, termelési szféra, népességi szféra, települési szféra. E tág szemlélet jellemzi Benedek József (2000, 141) leírását is: „Térstruktúra: a cselekvések eredményeként létrejött anyagi artefaktumok (településszerkezet, területhasznosítás), az ezeket létrehozó társadalmi struktúrák, valamint a természeti erőforrások alkotják. Az első kettőt még elsődleges térstruktúrának is nevezzük. A természetes erőforrásokat még másodlagos térstruktúrának is nevezhetjük. A térstruktúra a tevékenységek, a cselekvés kontextusát alkotja, és mint bizonyos célok elérésére felhasznált eszköz vagy bizonyos célokat meghiúsító akadály kap jelentést.” Itt érdekes, de sajátos szemlélet a természeti tényezők másodlagos mivoltának hangsúlyozása. (…)

A harmadik típus jellemzője, hogy a térszerkezet (területi szerkezet) „viszonyítási” részére helyezi a hangsúlyt. Ilyen például Bartke István (1989, 9) meghatározása: „Területi szerkezeten a gazdaságot, illetve a társadalmat alkotó különféle elemek térbeli megoszlását, egymáshoz viszonyított elhelyezkedését értjük.” Bartke e meghatározása a társadalom-földrajzi környezetre szorítkozik, később viszont a területi szerkezet alkotóelemeinek már a természeti környezetet, valamint a művi környezetet, a társadalmat és a gazdaságot tekinti, sőt e szintek kiegészülnek az életmód, az értékrend és az eszmék szintjeivel, s mindezek együttesen építik fel az ún. regionális szerkezeti modellt. A területrendezés esetében – Baráthtal ellentétben – e szemléletet látja Paksy Gábor (1997, V): „Szakmánk egyaránt használja a területszerkezet, térszerkezet és területi szerkezet fogalmakat. Úgy tapasztaltam, hogy a szakma mindhárom elnevezés használatánál valamilyen társadalmi, gazdasági vagy környezeti elem térbeli elrendeződésével összefüggő viszonyokat, a településrendezésben térbeli megoszlásának sajátosságait, a térbeli rendjét kívánja kifejezni…” „Rendezettségi” szemléletben fogant Faragó László (2004, 10) regionális tudományi definíciója is: „A térben egymás mellett létező jelenségek egymáshoz fűződő viszonyaik, kapcsolataik alapján különböző elrendeződéseket (rendezettség), térstruktúrákat alkotnak.” A szerző tartózkodik a külső (fizikai, földrajzi) környezet megnevezésétől, sőt térszemléletéből eredően el is szakad ezektől, véleménye szerint ugyanis csak az ember szemszögéből beszélhetünk térszerkezetről: a térstruktúrák részben a használatból következő viszonyrendszerből erednek, másrészt a térszemléletünknek megfelelően alakulnak.