Muraközy László (szerk.)

A jelen a jövő múltja

Járatlan utak - járt úttalanságok


A „gazdasági szabadság” születése – a „laissez faire”

Ha történelmileg nézzük, akkor a mai fejlett gazdaságok számára sem ment könnyen a piacgazdaság, gazdasági szabadság, demokrácia kialakulása. Ezek a dimenziók akkor is összekapcsolódtak, összefonódtak. Adam Smith klasszikus „minimális állama” nemcsak elméletileg fogalmazódott meg, hanem éppen a korábbi etatista korlátok eltörlése elleni küzdelemben. Nézetei jelentős mértékben a merkantilizmus kritikájaként fogalmazódtak meg. Kiterjedt állami szerepvállalás, és ugyancsak korlátozott gazdasági és politikai szabadság jellemezte a kapitalizmus előtti időszakot. „A szabadkereskedelem bevezetésén kívül a gazdasági liberalizmus (ahogy az új doktrínát bevezették) az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentését is követelte. A klasszikus közgazdászok legfőbb célpontja a gazdaságirányítás régi apparátusa volt, amely a nemzeti érdekekre hivatkozva gyakran hozott létre speciálisan privilegizált vagy monopolizált szférákat, s más módokon is megzavarta az egyéni szabadságot és az anyagi javak megszerzésére irányuló törekvéseket” (Cameron, 1998. 261–262.). Két évszázaddal ezelőtt, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet során, az állam lebontása volt az egyik fő feladat a gazdasági szabadság kiteljesedését hozó piacgazdaság kiépítésében. Tehát fontos emlékeznünk, hogy akkor sem légüres térben alakult ki a „szabad versenyes kapitalizmus”, a „laissez faire”, hanem jelentős politikai, intézményi és társadalmi változások közepette, azok eredőjeként és azokhoz igazodva.

A jelen a jövő múltja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-jelen-a-jovo-multja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave