Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


A közpénzügyi rendszerváltás okairól

Magyarországon az 1980-as évek közepétől az államszocialista rendszer leépítése gazdasági,44 jogi, majd politikai, vele együtt járóan hatalomtechnikai módon kezdődött, illetve teljesedett be. A gazdaságot a neoliberális elvárásoknak45 megfelelően „államtalanították”, noha az állami szerepvállalás fenntartásának és az önálló, nemzeti fundamentumokra épülő gazdaságpolitika óhajának érvényesítése már korábban „gellert kapott”.46 Első körben még az Új Gazdasági Mechanizmus idején47 (1968) elkezdődött a bigott, normatív szovjet rendszerű tervgazdaság piaci elemekkel48 történő „átitatása”, ám az 1970-es évek politikai restaurációja, a Szovjetunió rosszallása ezt a szervesnek ígérkező kurzust derékba törte. Egyidejűleg a politikai visszarendeződéssel, az MSZMP hatalmának fenntartása érdekében megkezdődött az ország külső eladósítása,49 melynek során az IMF, a Világbank mint hitelező neoliberális szemléletű igényei érvényesültek a magyar gazdaságpolitikában.50 A hitelezői elvárások teljesítése nem a szerves gazdaságfejlődést hozta, sőt az 1980-as évek végétől megnyilvánuló „nyers” gazdasági rendszerváltás Magyarországon egy, az adottságokhoz, történelmi gyökerekhez nem illeszkedő termelésimód-változatot hozott létre. Vagyis, „a piaci elemekkel átitatott szocialista tervgazdaság után nem a neoliberális, észak-amerikai mintájú piacgazdaságnak, hanem egy Konrad Adenauer-i, Ludwig Erhard-i, De Gaulle-módozatú szociális piacgazdaságnak, etatista állammodellnek kellett volna következni, organikus változásdinamika esetén”.51 A rendszerváltozás kezdetén megfogalmazott politikai akarat jobbára a hazai vállalkozások fejlesztésén keresztül történő gazdasági áttörés lett volna. Ám az akkor is magas külföldi eladósodottság, az ország gazdasági kimerültsége, legfőképpen pedig a politikai akarat permanenciájának hiánya Magyarországot rövidesen letérítette az organikusnak ígérkező fejlődési pályájáról.52 A gazdaságpolitika sikere néhány éven belül a hazai gyárak és bankok eladásában és az újabb és újabb külföldi hitelek megszerzésében mérődött. Drága árat fizettünk a Kádár-rendszer mesterséges fenntartásáért, az „ingyenes” állami közszolgáltatásokért, vagyis az 1970-es, 80-as évek viszonylagos jólétéért. Ez az MSZMP hatalomhosszabbító, külföldi kölcsönöket felvevő technikai megoldása tolta Magyarországot a privatizáció és a dereguláció kényszerébe, amelyet nyugati hitelezőink az 1980-as évek végétől már egyre hangosabban követeltek, végső soron a nyers neoliberális elvekre alapozódó gazdasági rendszerváltozást kikényszerítették.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave