Magyarországon az 1980-as évek közepétől az államszocialista rendszer leépítése gazdasági,44 jogi, majd politikai, vele együtt járóan hatalomtechnikai módon kezdődött, illetve teljesedett be. A gazdaságot a neoliberális elvárásoknak45 megfelelően „államtalanították”, noha az állami szerepvállalás fenntartásának és az önálló, nemzeti fundamentumokra épülő gazdaságpolitika óhajának érvényesítése már korábban „gellert kapott”.46 Első körben még az Új Gazdasági Mechanizmus idején47 (1968) elkezdődött a bigott, normatív szovjet rendszerű tervgazdaság piaci elemekkel48 történő „átitatása”, ám az 1970-es évek politikai restaurációja, a Szovjetunió rosszallása ezt a szervesnek ígérkező kurzust derékba törte. Egyidejűleg a politikai visszarendeződéssel, az MSZMP hatalmának fenntartása érdekében megkezdődött az ország külső eladósítása,49 melynek során az IMF, a Világbank mint hitelező neoliberális szemléletű igényei érvényesültek a magyar gazdaságpolitikában.50 A hitelezői elvárások teljesítése nem a szerves gazdaságfejlődést hozta, sőt az 1980-as évek végétől megnyilvánuló „nyers” gazdasági rendszerváltás Magyarországon egy, az adottságokhoz, történelmi gyökerekhez nem illeszkedő termelésimód-változatot hozott létre. Vagyis, „a piaci elemekkel átitatott szocialista tervgazdaság után nem a neoliberális, észak-amerikai mintájú piacgazdaságnak, hanem egy Konrad Adenauer-i, Ludwig Erhard-i, De Gaulle-módozatú szociális piacgazdaságnak, etatista állammodellnek kellett volna következni, organikus változásdinamika esetén”.51 A rendszerváltozás kezdetén megfogalmazott politikai akarat jobbára a hazai vállalkozások fejlesztésén keresztül történő gazdasági áttörés lett volna. Ám az akkor is magas külföldi eladósodottság, az ország gazdasági kimerültsége, legfőképpen pedig a politikai akarat permanenciájának hiánya Magyarországot rövidesen letérítette az organikusnak ígérkező fejlődési pályájáról.52 A gazdaságpolitika sikere néhány éven belül a hazai gyárak és bankok eladásában és az újabb és újabb külföldi hitelek megszerzésében mérődött. Drága árat fizettünk a Kádár-rendszer mesterséges fenntartásáért, az „ingyenes” állami közszolgáltatásokért, vagyis az 1970-es, 80-as évek viszonylagos jólétéért. Ez az MSZMP hatalomhosszabbító, külföldi kölcsönöket felvevő technikai megoldása tolta Magyarországot a privatizáció és a dereguláció kényszerébe, amelyet nyugati hitelezőink az 1980-as évek végétől már egyre hangosabban követeltek, végső soron a nyers neoliberális elvekre alapozódó gazdasági rendszerváltozást kikényszerítették.