A költséglánc és az értéklánc egymással szorosan összefüggenek. A Porter-féle elmélet (Porter, 1993) szerint a vezető szerep értelmében a költség-versenyképesség attól függ, miképpen tudja a vállalat minimalizálni a költségeit. A költségláncot elsősorban a költségelemzés és annak lépcsőfokai alkotják. A stratégiai költségallokációban folyamatosan összeveti (Porter, 1993) a vállalat és a versenytársak költségeit és elsősorban az elemzés alapján javasol szükséges intézkedéseket. A többszakaszos stratégiai költséglánc alapvető eszköze az a modell, amely a költségek szekvenciális növekedését követi a szükséges nyersanyagok beszerzése pillanatától az árbevételig. A költséglánc nemcsak azt ragadja meg, milyen a költségek szerkezete a vállalaton belül, hanem azokat a költségeket is tartalmazza, amelyek már megjelentek, vagyis a termék gyártását és forgalmazását is magában foglaló költségallokációs folyamat. Következésképpen a költséglánc lényege a költségek részletes nyomon követése a termék-előállítás folyamatában keletkezésük pillanatától kezdve. Alapvető feladata a stratégiai pénzügyi controllingnak a stratégiai költséggazdálkodás, a stratégiai költségek előre jelzése, nyomon követése, azok következetes feltárása, elsősorban annak megállapítása, hogy a jövőben, azaz a termék, szolgáltatás előállításában hogyan hatnak a végtermékre. Ez nemcsak azt jelenti, milyen közvetlen és közvetett költségek keletkeznek, hanem azt is, hogy a költségkontinuumban mikor és minek a hatására jönnek létre a költségek. A kalkulációval és költségelemzéssel a Porter-lánc egyes szakaszaiban a költségek keletkezését, fejlődését és összetételét követhetjük nyomon a stratégiai költségcontrollinggal. A költségek következetes megismerése és feltérképezése révén a vállalat számára megfelelő alap képződik olyan stratégia és irányítási módszerek kialakításához, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalat befolyásolhassa a költségek nagyságát és alakulását és a költségirányítás révén versenyelőnyhöz jusson. Ehhez azonban a vállalatnak össze kell hasonlítania saját költségeit a versenytársakkal, például alkalmazva benchmarking technikákkal. A költséglánc nemcsak azokat a költségeket követi nyomon, amelyek a saját termék előállításához szükséges erőforrások beszerzésével keletkeztek, hanem azokat is, amelyek a fogyasztónak szánt végtermék előállításának folyamatához kapcsolhatók. Megjegyzendő az is, hogy Porter főleg az értékláncot alkalmazza, de annak kialakításához ismerni kell a vállalati költségeket és azok keletkezését. Ez azt jelenti: ahhoz, hogy a költséglánc érvényesüljön a vállalati gyakorlatban, először ki kell alakítani, majd csak azután következhet a magasabb forma, azaz az értéklánc. A költségelemzésnek többféle módszere létezik, hogy kifejezzük az egyes tevékenységeknek a többletérték létrehozásában való részesedését. Az ún. ABC (Activity Based Costing), mellyel egzakt módon monitorozhatók a különböző tevékenységek kiváltotta költségek közötti összefüggések. A módszer lehetővé teszi ezeknek a termék többletértékében történő megjelenítését, és az értéklánc létrehozásához is alapul szolgálhat. A 15. táblázatban Cokins kutatási eredményei alapján foglaljuk össze és mutatjuk be a költségkontinuum egy lehetséges változatának lépcsőzetes előrejelzését (van der Merwe–Clinton–Cokins–Thomas–Templin–Huntzinger, 2014).