Voszka Éva

Az állami tulajdon pillanatai

Gazdaságtörténeti és tudománytörténeti nézőpontok


Összegzés: az államosítási és privatizációs hullámok jellemzői 2008 előtt

A kapitalizmus 19. századi izmosodását a viszonylag fejlett régiókban az erősödő állami jelenlét, ezen belül a korábbról örökölt állami-közösségi tulajdon megőrzése és kiterjesztése kísérte. A korai, 1914-ig terjedő szakaszban a tág értelemben vett infrastruktúra létrehozásához, a biztonsággal, az ellátással, az egészségügyi feltételek javításával összefüggő megnövekedett igények kielégítéséhez kapcsolódó, részben a hiányzó magántőkét pótló állami tulajdonlás döntően a piacépítést, a magángazdaság fejlődését, civilizatorikus feltételeinek létrehozását, sok esetben az egységes nemzetállam megteremtését szolgálta. Ez alól az USA sem volt kivétel: nemcsak támogatásokkal, hanem tulajdonosi szerepben is közreműködött a vasutak, csatornák és a közszolgáltatások kiépítésében. Sajátossága ebben az időben nem az állami vagyon mértéke, hanem a szintje: a szövetségi államok és a helyi-városi tulajdonlás nagyobb szerepe. Az állami vagyon gyarapítását Toninelli (2000b) értékelésétől eltérően – és összhangban például Aharoni (1986) és Millward (2011) elemzéseivel – egyik régióban sem tekintjük sporadikus jelenségnek, legfeljebb abban az értelemben, hogy az egyes országokban, bár hasonló célokkal, de nem egyszerre és nem ugyanolyan módon ment végbe a folyamat, vagyis átfogó hullámról nem beszélhetünk.

Az állami tulajdon pillanatai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 218 6

Visszafordítható-e a privatizáció? Az elmúlt évtized hazai tapasztalata mellett az Európai Unió sok országa, sőt az államosításokat hagyományosan elutasító USA is azt példázza, hogy igen. A könyvben felvázolt gazdaságtörténeti körkép arra utal, hogy az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatása erős társadalmi megrázkódtatások idején nem szokatlan jelenség. Ezek a nagy hullámok, amelyeket a szerző a tulajdon pillanatainak nevez, biztos jelei a rendkívüli helyzetnek, és többnyire összekapcsolódnak az éppen uralkodó gazdaságpolitikai és elméleti paradigma megváltozásával.

A válságok kezelésére az európai országok kormányai a 20. században és azóta is alkalmas eszköznek találták az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatását. Csakhogy – lényegében ugyanolyan célokat kitűzve – eleinte sorozatosan a bővítés, majd pedig a szűkítés irányába léptek, 2008 után viszont az államosítás és a privatizáció egymással párhuzamosan szökött magasba. A fő tendencia elbizonytalanodásából és a legutóbbi „pillanat” több újszerű vonásából kiindulva a könyv nyíltan vállalt szándéka, hogy elbizonytalanítsa az Olvasót is néhány megkérdőjelezhetetlennek tekintett alapigazságban. Van-e tértől és időtől független biztos recept, örök igazság az államosítás vagy privatizáció kérdésében – létezik-e egyetlen helyes megoldás? Valóban éles-e a határ a köztulajdon és a magántulajdon között, tényleg szöges ellentétben áll-e egymással az államosítás és a privatizáció? Egyáltalán: ugyanazt jelentik-e ezek a fogalmak különböző korokban és különböző országokban?

Mivel a köztulajdon kérdése mind a gazdaságtörténet, mind az elmélettörténet tanulsága szerint szorosan összefügg az államnak a gazdaságban betöltött szerepével, a könyv nemcsak az államosítás és a privatizáció iránt érdeklődőknek ajánlható, hanem azoknak is, akik a gazdaságpolitikai döntések feltételrendszerének hatását, mozgatórugóit és a közgazdasági teóriákhoz fűződő viszonyát szeretnék jobban megismerni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/voszka-az-allami-tulajdon-pillanatai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave