Törőcsik Mária

Fogyasztói magatartás

Insight, trendek, vásárlók


A piacilag nem vonzó társadalmi csoportok

A társadalom nehéz helyzetben lévő csoportjainak kutatásával nálunk elsősorban a szociológia foglalkozik. Régóta figyelemmel kísérik a kutatók a szegénység (Ferge, 2006, Bokor, 1987), a cigányság (Kemény et al., 2004), a társadalmi kirekesztődés kérdéseit (Szalai, 2002; Havasi, 2002). Meghatározó közléseik tanulmányozása azonban nem vált a marketingesek rendszeres tevékenységévé, ami talán részben magyarázható is, hiszen napi munkájuk során főképp azon márkákkal foglalkoznak, amelyek a nehéz sorsúaknak nem elérhetőek, vagy amelyekről azoknak éppen le kell mondaniuk. A realitás persze az, hogy a pénzügyi válság, az ország teljesítménye, az egyének nem feltétlenül átgondolt döntései következtében egyre szélesebb körű az a tábor, amelyhez azok tartoznak, akik számára nehéz az életük megszokott szintjének megtartása.

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 737 1

Eladni olyan egyszerű!

Megnézed, merre megy a világ, pontosan kiválasztod a fogyasztóidat, majd felméred, mire vágynak a legjobban. És kész!

Már csak a terméket vagy a szolgáltatást kell hozzá csiszolnod.

Pont így csinálod? És hihetetlenül sikeres vagy? Akkor neked semmi szükséged erre a könyvre.

Mindenki más azonnal vegye a kezébe! Mert megtudja, hogyan működnek a trendek, kap tervezési modelleket és a mai magyar vásárlók szokásairól egy szuper pontos térképet, innovatív szegmensekkel.

Sőt, végre valaki részletesen leírta, mi a consumer insight!

Gábor Iván

Café Communications

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave