Szunomár szavaival: „… a zöld technológiák tudatos fejlesztése a gazdaság fellendítése érdekében [folyamat] eredményeképp Kína viszonylag korán, már 2001-ben elkezdte az elektromosautó-ipar támogatását.” Az elektromos járművek ilyen korai támogatása olyasformán meglepő, hogy nem látszott mögötte a piaci racionalitás. A technológiák kezdetlegesek voltak és elektromos járműveket gyakorlatilag még nem lehetett venni – a széles körben ismert Tesla például csak 2004-ben kapott A körös finanszírozást a befektetőktől –, a működtetésükhöz szükséges infrastruktúra (pl. töltők) pedig még ugyancsak kevéssé voltak elérhető. Szunomár ezt az iparpolitikai lépést, akár a napelemek esetében, ahhoz köti, hogy „[a] gazdasági növekedés »zöldítésében« tehát nem kizárólag a környezettudatosság érhető tetten, hanem a párt túléléséhez köthető politikai önérdek is”. Itt automatikusan beemeli az állam–párt nexust, amelyet izgalmas lehetett volna picit tovább boncolni, hisz ez korántsem automatikus, és elemzése rávilágíthatott volna eltérő álláspontokra, összetűzésekre és hatalmi játszmákra (Sperber, 2023), akár a két vizsgált szektoron belül, ami további meglátásokat eredményezhetett volna egy egypártrendszer működését illetően. Mindenesetre az kétségtelen, hogy az állam célja a gazdasági növekedés elősegítése az elektromos járműipar támogatásával, ami ugyanakkor szorosan kapcsolódott a kínai iparpolitika célkitűzéseihez, környezetvédelmi törekvéseihez és energiabiztonságának biztosításához (Du, Ouyang, 2017).