Az elektromos járművek esetén Kína iparpolitikai ambíciói hasonlóak voltak a napelemekéhez – gazdasági növekedés, energiabiztonság, légszennyezés csökkentése – viszont itt sokkal tovább és még inkább a belső piaci kialakításán volt a hangsúly. Ahogy Szunomár írja, „[a]z elektromosautó-ipar esetében a kínai vezetés valószínűsíthetően tudatos döntése volt egyrészt az, hogy a globális mértékű exportra a közvetlen állami támogatások kivezetését követően került csak sor, másrészt az is, hogy számos gyártási célú beruházást eszközöltek már az export beindulása előtt, vagy azzal párhuzamosan, elébe menve a később ezen iparág esetében is megjelenő védővámoknak”. Ez a stratégiai gondolkodás és a napelemek esetéből való tanulás fontos szerephez jutott, és központi eleme a kínai autóipar hosszú távú stratégiájának, amely külföldi piacainak növelésére rendezkedett be. Ugyanakkor az elektromosautó-ipar támogatásának kulcsfontosságú mozgatórugója volt a kínai olajimport növekedésének megfékezése, ezzel csökkentve az ezzel összefüggő geopolitikai kockázatokat.

Kína ugyan zöld iparpolitikát folytatott, de a nyugati értelemben vett, üvegházhatású gázok csökkentésére fókuszáló zöldítés viszonylag sokadrangú cél. Sokkal markánsabb célként jelentkezik Kína esetében a gazdasági növekedés és az energiabiztonság, bár a légszennyezés is viszonylag fontos szerephez jut mindebben. Az eddig követett fejlődési pálya viszont korlátokba látszik ütközni, hisz egyre többen vannak azon a véleményen, hogy a villamosáram-szektor piacosítása szükséges a megújulók hatékony rendszerintegrációjához (White, 2024). Mintha az 1980-as évek vitái hallatnák visszhangjukat, bár jelen esetben komoly technológiai mozgatórugói lehetnek egyfajta decentralizált mediációnak, amit a piac biztosít. A kínai vezetés továbbra is ellenáll a további piacosításnak, bár ezt főleg hatalomgyakorlás és mélyen ágyazott kulturális elvek mentén teszi, illetve a gazdasági szervezést elősegítő technológiák alkalmazása (pl. mesterséges intelligencia) a már elindult piacosítási lépésekkel párosítva megágyazhat egy továbbra is sikeres rendszernek.

Kína iparpolitikájának fontos következménye, hogy a nyugati államok vezetői is belátták a zöld iparpolitika és a kormányzati szerepvállalás szükségességét egy sikeres energiaátmenetben és ezen országok vezető gazdasági szerepének megtartásában. Az amerikai Inflation Reduction Act (IRA) vagy az európai European Green Deal is olyan programok, amelyekkel az államok támogatják a jellemzően kezdetleges zöld technológiákat (pl. hidrogén). Ezek kulcsfontosságúak lehetnek a párizsi klímaegyezményben meghatározott célok elérésében, de konfliktusok forrásai is, hisz a nemzetállamok egyre agresszívabban védik a belső piacaikat a szerintük aránytalanul sok támogatást élvező külföldi szereplőktől. Ilyen például az EU döntése, amivel védővámot vetett ki a kínai elektromos járművekre (Blenkinsop, 2024). Ez valamelyest támogatja az EU járműgyártóinak hazai eladásait, de kizárhatja őket kínai piacokról. Ami jelen helyzetben még nagyobb gond lehet, hogy visszaveti a klímacselekvést azzal, hogy ellehetetleníti az olcsóbb járművek Európába hozatalát, míg az európai gyártók az alacsony megtérülés miatt nem hajlandóak ellátni ezt a piaci rést (Pardi, 2022). Már Kalecki gondolatiságában is megjelent a kapacitás bővítésének szükségessége a kiegyensúlyozott növekedési pálya megteremtéséhez, ha ez és a klímakatasztrófa elkerülése a cél, akkor Kína célzott iparpolitikája tanulságos lehet a nyugati államok számára.