A hazai ipar térbeliségét taglaló elemzések köréből kiemelkednek azok az írások, amelyek az egyes vármegyék tipizálására törekednek az ipari térszerkezetben betöltött szerepük alapján. Lengyel Imre és szerzőtársai hasonló szempontrendszer, ágazati teljesítmény- és szerkezeti mutatók segítségével három különböző időpontban végezték el a vármegyék kategorizálását. Kísérleteik csaknem egy évtizedet ölelnek át, így nem meglepő, hogy egyes térségek – főként Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala – esetében részben eltérő eredményekre jutottak. Újraiparosodott (FDI-feldolgozóipari) és újraiparosodó térségeik többnyire egybeesést mutatnak a vitairat integrált és újraiparosodó vármegyéivel. Ugyanakkor eltér megközelítésük Budapest és Pest vármegye összekapcsolt és a többi megyétől elkülönülő kezelésében, illetve abban, hogy az ipari perifériát előbb a kevésbé iparosodott és ipartalanodó, majd a rurális és tudásközpont-megyék közötti különbségtétellel jobban árnyalják (Lengyel et al., 2016; Lengyel, Varga, 2018; Lengyel, Vas, 2024). Nemes Nagy József és Lőcsei Hajnalka írása (2015) egyetlen mutató, az ipari termelés volumenindexe alapján a megyék hosszabb távú ipari dinamikájára fókuszál. Ők a rendszerváltás előtti előzmények és az iparosodottság pillanatnyi képe alapján a fenti elemzésekben többé-kevésbé egységes megyecsoportokat tovább bontják: például az éllovas ipari és a felzárkózó újraiparosodó megyék körében is megkülönböztetnek korábban az ipari tengely részét képező, illetve azokon kívül eső megyéket. Ez az elemzés mutatja a legnagyobb eltéréseket a többi kísérlettől (beleértve a jelen írás alapját képező vitairatot is), és alapvető szerepet játszik abban, hogy mindössze három olyan megyepárról (Győr-Moson-Sopron és Vas, Somogy és Tolna, illetve Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg) beszélhetünk, amelyek mind az öt tipizálási kísérletben egy kategóriába kerülnek. Ez jelzi, hogy még egy kis elemszámú sokaság (húsz területi egység), illetve egy specifikus kutatási szempont (ipari térszerkezeti pozíció) esetében sem egyszerű dűlőre jutni a különböző térségek megítélésében.

 

 

Módszertani szempontból a megyei szintű ipari mutatók óvatos felhasználásának fontosságára figyelmeztet a székhely és a telephely szerint számolt adatok különbözősége, mely látványos eltéréseket mutat a különböző jellegű vármegyékben. A ma is jelentős iparirányító funkcióval rendelkező Budapest mutatóján kívül a „Flextronics-hatás” alatt álló Somogy az egyetlen olyan területi egység, ahol a székhely szerint számolt termelési érték lényegesen nagyobb a telephely szerint számolt értéknél. A Flextronics napjainkban is Magyarország egyik meghatározó elektronikai nagyvállalata, melynek székhelye a Somogy vármegyei Tabon van, de legnagyobb üzemei Sárváron (Vasban) és Zalaegerszegen (Zalában) működnek. Fontos, a vitairatban nem tárgyalt szerkezeti különbségek látszódnak e mutató alapján körvonalazódni az eltérő karakterű térségekben. Az integrált vármegyékben egyensúly közeli vagy kismértékben a telephelyes ipar irányába tolódó hangsúlyok jellemzőek. Az újraiparosodó vármegyékben már masszívabb a telephelyes ipar, ami ugyanakkor az ipari perifériához sorolt térségekben mutatja a legerősebb jelenlétet. Zala iparának nagy része nem is látszik a székhely szerinti adatok tükrében: ilyenek például a szénhidrogénipar, továbbá Zalaegerszeg és Nagykanizsa gazdaságának kiemelkedő feldolgozóipari szereplői, a Flextronics és a Tungsram helyi gyárai. Nem véletlen, hogy az ipari jelleg meghatározásánál e vármegye kapcsán vannak talán a legnagyobb bizonytalanságok. A telephely szerint számolt termelési adatok tükrében az is jól látszik, hogy az agglomerációja nélkül számolt Budapest már csak harmadik helyezett az ipari központok sorában: Pest és Győr-Moson-Sopron is megelőzi, miközben Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemplén ipari termelése sincs elérhetetlen távolságban a főváros teljesítményétől (11.1. táblázat). A székhely-telephely anomáliák nemcsak az ipar abszolút súlyának feltárása szempontjából érdekesek, de torzító hatással lehetnek a fejlettségi mutatókra (pl. az egy ipari alkalmazásban állóra jutó termelési értékre) is, ha a két felhasznált alapadat nem azonos számbavételi logikát képvisel.

 

Végül, az ipar vitairatban hangsúlyozott területi expanziója a vármegyecsoportok adatainak tükrében azt jelenti, hogy míg a Dunántúl északi részét és Pest vármegyét magába foglaló integrálódott térség 45–50%-os súlya az ipari termelésben stabilnak tekinthető, addig az újraiparosodó területek részesedése a periféria és a szolgáltatásalapú centrumtérség kárára növekedett az elmúlt két évtizedben. Az 11.1. ábra alapján az is megállapítható, hogy nagyobb mértékű területi átrendeződésekre a vizsgált időszak első felében került sor: 2013 után inkább bebetonozódni látszanak a különböző vármegyecsoportok egymáshoz viszonyított arányai, a 2010-es évek növekedése tehát a köztük fennálló mérsékelt különbségekkel párosult. Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy a hosszabb időtávú folyamatok figyelembevételével kialakított csoportok kevésbé relevánsak a 2013 utáni növekedési dinamikák elemzése szempontjából.