Az újszerűség kapcsán az írás holisztikusabb, azaz rendszerszemléletűbb megközelítése is kiemelendő, aminek során a szerző a spanyol ipar és spanyol gazdasági és környezeti trendek bemutatásán túlmenően az általános iparpolitikai és európai uniós trendek felvázolására és bekapcsolására vállalkozik. Vizsgálja a bemutatott folyamatok lokális, regionális és néha globális folyamatokba való ágyazottságát is.

Továbbá kellően mélyre is ás, hiszen érinti a 2008 utáni válságos időszakot, a recessziós éveket, az élénkítés, majd a megszorítás politikáját és annak következményeit. Utóbbi kapcsán csak két rövid megjegyzés. 1) A fiskális politikai gazdaságtörténet mintájába tökéletesen illeszkedő esetről van szó, amikor a nagyobb gazdasági visszaesések a nagyon aktív költségvetési politikai válaszlépések ellenére is tartós hatást gyakorolnak a gazdaságra, aminek során a költségvetési politika inkább a folyó kiadások növelését preferálja, holott az állami beruházások enyhíthetnék a sebeket, azok azonban stagnálnak vagy csökkennek; ennek eredményeképpen a kormányok idővel egyre nagyobb fenntarthatósági problémákkal szembesülnek. 2) A fiskális megszorítások következtében pedig – ahogy azt az Amnesty International is bemutatta már4 – a legrászorultabb és legelesettebb réteg került nagyon nehéz helyzetbe. Ez implicite rámutat arra a területre, aminek a modern iparpolitika sarokpontjának kellene lennie, nevezetesen a humán tőke mennyiségi és minőségi dimenziójának kérdésére – ami Spanyolországban az iparosítási lehetőségeket évtizedek óta komoly tehetetlenségi erővel befolyásolja (Escribá–Murgui, 2009) –, hiszen a megszorítás politikája arra drasztikus hatással volt Spanyolországban is.5 Az opponens meggyőződése, hogy az írás jövőbeli verziójának jót tenne, ha kicsit rámutatna arra, hogy a megszorítás önmagában nem fenntartható kiigazítás Spanyolországban sem, tehát illő bekapcsolni a mentális jóllét témakörét is, hogy okosan tudjunk értékelni és láttassuk a torzító, egyenlőtlenségeket rontó hatásokat, amelyek kihatnak bárminemű iparpolitika sikerességére is (pl.: 2007-ben a leggazdagabb felső 20% ötször többet keresett, mint a legalsó 20%, ez 2011-re 7,5-szeresre változott).