Érdemes a történelmi hátteret is áttekinteni. 1910-ben a megyében az olasz nyelvű lakosok száma még a lakosság 3%-a alatt volt4. Az Osztrák−Magyar Monarchia első világháborút követő felbomlása után a történelmi Tirol régió déli része Gorizia és Trieszt megyével Olaszországhoz került (Ugo, 1994). A második világháborút követően 1961-ben az olasz telepesek száma 35%-kal elérte a csúcspontot, utána már csak csökkenés mutatkozott, míg mára az olasz lakosok a teljes lakosság 1/4-ét teszik ki, akik elsősorban a városokba költöztek (Módos, 2006). A számos nehézség ellenére mára Tirol régió olaszországi részén a lakosság jólétben, kedvező társadalmi-gazdasági körülmények között él, Bolzano autonóm megye a sokszínű Európában mára az autonómiakérdés rendezésének példaértékű mintájává nőtte ki magát, de téves lenne azt hinni, hogy ez mindig is így volt. Hosszú évtizedek hol viharosabb, hol csendesebb időszakai vezettek a mai állapothoz, amely tudatos tevékenység eredménye. A mára elért előnyökhöz a helyi lakosok mellett Ausztria nemzetközi közbenjárása is fontosnak bizonyult (Módos, 2006). Ennek rendkívül fontos mérföldkövét az autonómiastatútum (Statuto d’autonomia/Autonomiestatut) létrejötte képezi. A megyei autonómiastatútumot a következőképpen határozhatjuk meg: „a megyék autonómiáját deklaráló normatív aktus és hivatalos dokumentum (jogszabályi rendelkezés), amely tartalmazza a megye önrendelkezési jogait, azok szervezeti (adminisztratív jellegű) és megvalósítási eszközeit (politikai és jogszabályi) vonatkozásait” (Del Giudice, 2008, 1166, idézi Tamás, 2013, 47). Olaszországban minden egyes megye rendelkezik statútummal, az autonóm megyék számára az autonómiastatútumok a kisebbségeknek többletjogokat biztosítanak. Az autonómiastatútum két fő célja ennek megfelelően a kisebbség védelme és a területi autonómia biztosítása (Palermo, 1999).

A Bolzano megyei autonómiastatútum megszületéséhez vezető úton két fontos eseményt kell megemlítenünk:

Trentino-Alto Adige tartományban a hivatalos nyelv az olasz mint államnyelv, de tartományi szinten hivatalos nyelvnek számít a német és bizonyos behatárolt területeken a ladin is. Ez utóbbit, a népnyelvi (vulgáris) latinhoz közel álló ladint Olaszországban hivatalosan is elismerték kisebbségi nyelvként.

Az 1972. évi autonómiastatútum (670/1972. köztársasági rendelet) 2. cikkének jelentősége többek közt abban rejlik, hogy kimondja: a tartományban élő állampolgárok azonos jogokkal rendelkeznek. A német és a ladin mint kisebbségi nyelv használatáról a 99. cikk (XI. fejezet A német és a ladin nyelv használata/Titolo XI Uso della lingua tedesca e del ladin/Gebrauch der deutschen Sprache und des Ladinischen) rendelkezik, amelynek értelmében a tartományon belül a német nyelvet az olasz nyelvvel, azaz az állam hivatalos nyelvével egyenértékűnek ismeri el, ugyanakkor az olasz nyelv maradt az irányadó a törvényhozási dokumentumokban és azokban az esetekben, amikor a statútum kétnyelvű szerkesztést ír elő. A jogszabály ugyanezen fejezete alatti 100. cikk értelmében Bolzano megye lakosainak joga van a német nyelv használatára a tartományi és megyei bíróságon és a közigazgatási hivatalokban vagy egyéb a megyében található közszolgáltatóknál. Az etnikai arányosság biztosítása érdekében a lakosoknak tízévente nyilatkozniuk kell továbbá arról, hogy milyen nemzetiségűek (nemzetiségi nyilatkozat), ami az azt követő időszakban köztisztviselői állások betöltése és az anyanyelvi oktatás szempontjából meghatározó marad (Palermo, 1999).

Bolzano megyében az önrendelkezés napjainkra ún. dinamikus autonómiává nőtte ki magát, és ennek köszönhetően a megyei közjogi jogosítványok folyamatosan változnak és bővülhetnek. Az a tény, hogy az összefüggő területi egységen élő kisebbség számára lehetővé tették, hogy saját területét „kormányozhassa”, tényleges megoldást jelentett: a tapasztalatok alapján – paradox módon – minél nagyobb a decentralizáció, annál kisebb az elszakadás veszélye (Palermo, 1999).

Az ebben a speciális környezetben mára kialakult terminológiai információs rendszernek vannak előzményei. A mai bistro előzménye az 1994-ben létesített Bluterm belső adatbázis, amelynek adatait MultiTerm ’95 szoftver segítségével rögzítették. 2002-ben indították el az első online változatot, míg a második, jelenlegi felületen 2013-ban kezdtek el dolgozni és 2016-ban vált nyilvánossá. A frissítés célja az új igényeknek kívánt megfelelni: felhasználóbarátabb felület és új funkciók beépítése (például bővített keresési feltételek és kollokációk mint többletinformációk) (Ralli & Andreatti, 2018). Az adatbázis mellett a megye rendelkezik egy külön jogszabálytárral is (LexBrowser7), amelyen belül bizonyos jogszabályok három nyelven szerepelnek, és amelynek fordításai kiindulópontot képeztek az első terminológiai adatok kidolgozásában.

A terminológiai irányzatokat tekintve a bistro adatbázist elsősorban terminológiapolitikai célok megvalósítására hozták létre, de másodsorban fordítói és szabványosító célok megtestesítője is. A terminológiapolitika a nyelvi jogok, a nyelvpolitika kérdéskörének területéhez tartozik. Az anyanyelvhasználathoz való jog egyik alapvető feltétele, hogy az adott nyelven létezzen pontos, szabatos, ellenőrzött terminológia (Fóris, 2017; Fóris & Tamás, 2018, 77). A terminológiapolitika vagy más néven terminológiastratégia alatt olyan, formálisan rögzített stratégiák együttesét értjük, amelyek segítségével koordinálják a határozatokat és célokat, és/vagy egy meghatározott társadalmi csoport terminológiáját (például a bécsi Infoterm keretein belül kidolgozott Guidelines for Terminology Policies címet és Formulating and implementing terminology policy 1in language communities alcímet viselő 2005. évi UNESCO-irányelv). Terminológiai elveket az UNESCO-irányelvén kívül más szakmai dokumentumok is tartalmaznak, mint például a terminológiapolitikai szabvány (ISO 29383:2010) vagy a terminológiapolitikai elveket megfogalmazó brüsszeli nyilatkozat8, amely a terminológiai ismeretek terjesztésében aktív, 1996-ban alapított European Association for Terminology (EAFT9) nevéhez fűződik. A Terminológiastratégiai kihívások a magyar nyelvterületen című (Fóris & Bölcskei, 2019a) tanulmánykötet általános megközelítésből a nyelvpolitika részeként foglalkozik a magyar terminológiapolitika kérdéseivel (Tolcsvai Nagy, 2019), és terminológiastratégiai ajánlásokat (Fóris & Bölcskei, 2019c) tesz közzé.

A nemzeti és nemzetközi keretek között folyó terminológiai munkálatokhoz megfelelő keretet biztosíthat az egyes országok, szervezetek terminológiapolitikája. A stratégiák közé tartozik az a szabványosítás és a harmonizáció (l. Fóris 2020, 20), amelyek elősegítik, hogy a nyelvi közösségek élni tudjanak nyelvi jogaikkal (Fóris & B. Papp, 2011). Jelentőségük abban rejlik, hogy hozzájárulnak az információ-, tudás- és innovációs politikához és az oktatási stratégiákhoz, támogatva ezzel a tudásmenedzsmentet.

A kisebbség számára a megfelelő terminológiapolitika által nyújtott keret, az anyagi támogatás és a kutatói-szerkesztői munka feltételeinek biztosítása azért is bírnak különös jelentőséggel, mert az anyaország terminusainak átvétele az országok között a különböző kulturális, gazdasági és társadalmi fejlődés következtében nem lehetséges, hiszen a fogalmi és terminológiai rendszerek eltérnek egymástól (Fóris, 2011; Tamás, 2011). Tehát a terminusok átvétele nehézségekbe ütközik, idő- és költségigényes, speciális kutatói és terminológiai munkát kíván meg. Ebben a tekintetben a terminológiai adatbázisok kifejezetten a kisebbség számára lokálisan használható és naprakész adatok rögzítésével és széles körű terjesztésével az autonómia kiteljesedését segítik elő. A nagy lélekszámú kisebbséggel rendelkező és többnyelvű államokban nem ritka a terminológiai adatbázisok ilyen jellegű alkalmazása, ahogy például Spanyolországban a katalán autonóm közösség esetében létezik a TERMCAT10 (Sermann, 2013, 2021), az angol–francia hivatalos nyelvű Kanadában a Termium Plus,11 vagy a többnyelvű Svájcban a TERMDAT12 (Novák & Tamás, 2013; Novák, 2018a; Tamás, 2012a).

Különösen a jog és a jogi terminológia területén kiemelkedően fontos, hogy a nyelvi jogok ne sérüljenek, gondoljunk például a jogszabályokhoz való hozzáférés biztosítására (Novák, 2018b). Az EURAC Kutatóközpont Alkalmazott Nyelvészeti Intézetének munkatársai a speciális igényeknek megfelelve jogi terminológiai szakszótár szerkesztésétől és terminológiai adatbázis(ok) létrehozásáig gondoskodtak a naprakész jogi terminológia közzétételéről, ezzel elősegítve az olaszországi országspecifikus jogi fogalmak német nyelvre történő átültetését. Az ekvivalensek kiválasztásakor eleinte a már lefordított törvények szövegezésére támaszkodtak, később azonban nem elégedtek meg az ún. status quo leírásával és az ad hoc kitalált, a nyelvi szakmai közösség által el nem fogadott terminusok használatával. Fontosabb cél lett egy olyan jogi szaknyelv bevezetése, amely állampolgárokhoz közeli és érthető (Sandrini, 1997). Éppen ezért olyan kiadványok készültek, amelyek figyelembe vették a németországi, osztrák és svájci jogrendszer terminusait, és ahhoz próbálnak meg igazodni. Ilyen elvek mentén készült az első kiadásban 2000-ben megjelent Terminologisches Wörterbuch zum Gesellschaftsrecht (Ciola et al., 2000), amely az ekvivalensek mellett feltünteti a különböző országkódokat (Tamás, 2012b). Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a terminusok megválasztásának politikai okai is lehetnek, így Dél-Tirol kötődése a Bundesland Tirolhoz meghatározza a terminológiát is (Sandrini, 1997). Például a megye terminus megfelelőjeként Bolzano megye esetében elsősorban a Land (szövetségi tartomány), míg a többi olasz megyére az olasz megnevezésre emlékeztető (Provinz, l. provincia) a szabványosított terminus.13