Amint azt a könyv egyes fejezeteinek hosszúsága is tükrözi, a vizsgált kutatások túlnyomó többsége eddig azt elemezte, hogy a viselkedési torzítások miben térnek el a neoklasszikus értelemben racionális döntéstől, és a viselkedésalapú információs beavatkozások miként képesek ellensúlyozni a torzításokat. Egyesek kritikusan, mások elégedetten állapíthatják meg, hogy a viselkedési közgazdaságtan eddigi legnagyobb eredménye a döntési torzítások egyre hosszabbodó listája. A torzítások azonban sokszor átfedik egymást, ugyanazt a jelenséget több elmélet is magyarázhatja, és a megállapított torzítások leírásai nem tartalmaznak útmutatást arra vonatkozóan, hogyan lenne érdemes a vonatkozó praktikus problémákat megközelíteni. Bár rengeteg empirikus eredmény bizonyítja a viselkedési torzítások jelentőségét, a kutatások némileg vegyes képet mutatnak: bizonyos területeken az eredmények viszonylag jól általánosíthatóak és megismételhetőek, bizonyos környezetekben és kognitív torzításokkal kapcsolatban a nudge-ok általában hatékonynak bizonyultak, más esetekben azonban a megfigyelt torzításokra építő nudge-ok hatása minimális, vagy rövid távra koncentrálódik. A viselkedési közgazdaságtannak az egyik fontos jövőbeni feladata ezért az lehetne, hogy elmélyítse tudásunkat arra vonatkozóan, miért és milyen keretrendszerek között lehet használni és értelmezni a döntési torzításokra vonatkozó eddigi eredményeket, és létrehozzon olyan általásítható meghatározásokat és intervenciós irányelveket, amelyek azon a tudáson alapulnak milyen beavatkozás, milyen kontextusban, hogyan, miért és kinél működik (pl. Davies és Brooks, 2017; Szászi és szerzőtársai, 2022). Az persze egyelőre nyitott kérdés, hogy egyáltalán kialakíthatóak-e ilyen általános útmutatások, amikor az egyéni jellemzőknek és a kontextusnak meghatározó szerep jut a döntésekben (Baddeley, 2018).

Túllépve a torzításokon, a szerző szerint a tématerület jövőjével kapcsolatban optimizmusra adhat okot, hogy a viselkedésalapú megközelítés alkalmazható olyan esetekben is, amikor a gazdasági viselkedést nem jellemzi egy konkrét torzítás, azonban negatív vagy pozitív externáliákkal jár, mint például a környezetszennyezés vagy az egyre szélesebb rétegeket érintő antibiotikum rezisztencia. Szükség lenne arra is, hogy jobban megértsük, milyen kontextusban milyen heurisztikák válhatnak adaptív stratégiává, miként lehet az egyén motivációinak, céljainak, képességeinek a szolgálatába állítani bizonyos heurisztikákat, és milyen döntéskörnyezetben működhetnek azok jól. Bár sebezhetővé leginkább olyan környezetekben teszik az embert a heurisztikák, melyek nem feltétlenül igazodnak a megismerés és döntés természetes környezetéhez, Tversky és Kahneman iskolateremtő eredményei alapján a közgazdaságtani gondolkodást a heurisztikák torzításokhoz vezető értelmezése uralja. A döntési torzítások megismerése segíthet abban, hogy tudatosabban tekintsük saját viselkedésünkre, és jobban felismerjük azokat a helyzeteket, ahol érdemes lenne elgondolkodnunk, és elkerülni a torzítások jelentette hátrányokat. Egy vállalkozói, kreatív problémamegoldói vagy innovációs kontextusban bizonyos fokú torzítás, például a túlzott magabiztosság, a túlzott optimizmus, vagy a kontroll illúziója azonban hasznos is lehet, hiszen növelheti az elköteleződést, a pozitív várakozásokat és a bizonytalanság iránti nyitottságot.

A feljebb említett univerzális útmutatásokkal szemben vagy azok mellett kiteljesedő másik út a viselkedési beavatkozások személyre szabása lehet. Az eddigi kutatások felvetik azt a kérdést is, hogy valóban azok az emberek részesültek-e a kutatások során nudge eljárásban, akiknek arra valóban szükségük volt. Az okos nudge-ok a kognitív infokommunikációs technológiák segítségével személyes, valós idejű információkon és személyre szabott információs architectúrákkal próbálhatják az emberek viselkedését alakítani, anélkül hogy korlátoznák a lehetőségeiket (Miele és szerzőtársai, 2021). A Mele és szerzőtársai (2021) által kognitív technológiáknak nevezett eljárásokon alapuló okos nudge-ok már képesek lehetnek arra is, hogy növeljék az emberek önismeretét, önkontrollját, és végső soron tényleg öntudatosabb és szándékoltan jobb döntésekhez vezessenek. Az okos nudge-ok segíthetnek abban is, hogy hatékonyan lehessen elérni a társadalom egy szélesebb rétegét, és így a beavatkozások az egyéni szintről a közösségi szintre lépjenek. A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás például lehetővé teszik, hogy a döntési környezet automatikusan alkalmazkodjon a felhasználók digitális viselkedéséhez, figyelembe vehetik például a kattintási szokásokat vagy az érdeklődési kört és azok alapján alakíthatnak ki személyre szabott információs architektúrákat (Hrnjic és Tomczak, 2019).

Ami a módszertani fejlődési irányokat illeti, a könyvből kiderült, hogy a viselkedési közgazdaságtan legfontosabb eszköze a kísérletezés. A kísérletekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy azok megismételhetősége és általánosíthatósága érdekében ösztönözni kellene a kísérleti eljárások és a keletkezett adatbázisok nyilvánossá tételét. Az egyes beavatkozásokat pedig érdemes lenne különböző környezetekben és populációkon tesztelni, különös tekintettel arra, hogy a viselkedési torzítások mennyire érzékenyek a környezeti sajátosságokra. Az elméletvezérelt kutatási programok, a megfelelő mintanagyság, az eljárások és adatok transzparenciájának biztosítása, a különböző környezetekben és populációkon végzett kísérletismétlések nagyban hozzájárulnának a tudományág fejlődéséhez. A szélesebb rétegeket bevonó, természetes környezetben zajló randomizált terepkísérletek eredményei támogatást nyújtanának a megfelelő nudge-ok kiválasztásához.

A technológiai fejlődés viselkedési közgazdaságtani kutatások módszertanának finomításához is hozzájárulhat a jövőben. Noussair (2022) például a virtuális valóság alkalmazásának potenciális előnyeit említi a laboratóriumi kísérletekben. A virtuális valóság laboratóriumokba költöztetése ötvözné a terepkísérletek és a laborkísérletek előnyeit, és ezzel új lehetőségeket nyitna bizonyos vizsgálatok előtt. A mesterséges intelligencia is bevethető kísérleti környezetek létrehozására vagy viselkedésminták, a viselkedés alakulásának szimulálására, előrejelzésére. A gazdasági döntéshozatal idegrendszeri alapjait is egyre pontosabban és olcsóbban lehet mérni, az egyre elterjedtebb okosórák és a különböző bioszenzorok pedig fiziológiai jeleket továbbítanak. Az agyi, fiziológiai és viselkedési adatok összevonása új multimodális modellek felépítésének lehetőségét ígéri. A mestersége intelligencia segítségével lehetőség nyílik nagy mennyiségű viselkedési adat elemzésére is, hozzájárulva új viselkedési mintázatok felismeréséhez, a különböző területekről, különböző módszerekkel gyűjtött adatokon alapuló multimodáslis modellek felállításához vagy olyan viszonylag új területeket bevonásához a gazdasági viselkedésen alapuló elemzésekbe, mint például a nyelvhasználat (Mills és munkatársai, 2023).

A tudományág továbbá fejlődése tehát várhatóan hozzájárul az emberek gazdasági döntéseinek mélyebb megértéséhez, valamint a társadalmi jóllét fenntartható növeléséhez.

A kutatók és a közpolitikai döntéshozók olyan nudge-okat kezdtek alkalmazni, amelyek a felismert kognitív torzításokra építve az emberi döntéshozatal minőségét igyekeztek javítani, és az embereket a saját, szabad választásai útján terelni olyan irányba, amely a hosszú távú érdekeiket szolgálja, jóllétüket javítja. A nudge-ok a kötelező érvényű normatív szabályozáshoz képest egy puha, de sokszor nem észlelhető beavatkozási formát jelentenek az emberek viselkedésébe a döntés információs környezetének az alakítása révén. Ahhoz, hogy a nudge-okra épülő közpolitikai intervenciók legitimitást nyerjenek, és ne eltitkolt manipulációs eszközzé váljanak, egy nyílt diskurzusnak kellene kialakulnia arról, mi a jó döntés egyes esetekben, és ki jogosult leszabályozni az azt szolgáló nudge-folyamatokat. Így elkerülhető lenne a nudge-ok önös politikai vagy vállalati érdekből történő alkalmazása. Mivel a nudge-ok nem tudatos attitűdváltás vagy tanulás révén érnek el viselkedési változásokat, egy kapcsolódó kérdés az is, hogy mennyire fenntartható a hatásuk, és hosszú távon nem lenne-e célszerűbb az emberek adott cselekedetekről alkotott véleményét, gondolkodását próbálni megváltoztatni. A szerző a nudge-ok jövőjét abban látja, hogy képesek lesznek-e a közpolitikai döntéshozók társadalmi szinten is úgy alkalmazni őket, hogy azok rendszerszintű hatást fejtsenek ki, elfogadottságot nyerjenek, és tartós jóllétet eredményezzenek. A viselkedési közgazdaságtan jövőjét pedig minden valószínűség szerint az adatalapú megközelítések, a technológiai innovációk, az etikai szempontok és a társadalmi hasznosíthatóság együttesen határozzák meg. A viselkedési közgazdaságtan előtt tehát minden bizonnyal egy kihívásokkal, izgalmas kutatási kérdésekkel és új felfedezésekkel teli jövő áll.