Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A földgáz

A 20. század második fele óta az energiagondok megoldása és a környezetvédelem szorosan összefüggő kérdések. A kőolaj elégetése ugyan sokkal kevesebb káros szén-dioxidot juttat a levegőbe, mint a széné, de azért ez sem elhanyagolható mennyiség. Ezért a környezetvédelem egyik fő célja lett az energiatermelés széntelenítése. Ráadásul az 1970-es években jelentkező két olajárrobbanás felhívta rá a figyelmet, hogy az olajkészletek sem kimeríthetetlenek. Olyan energiaforrások után kellett nézni, amelyek legfeljebb ugyanannyira, de lehetőség szerint jóval kevésbé károsak a környezetre, mint az olaj.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave