Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A léghajó

Később megjelent az emberi erővel, majd gőzgéppel hajtott léghajó. A 19. század végén a keszthelyi születésű Schwarz Dávid fakereskedőnek az az ötlete támadt, hogy az újdonságnak számító, könnyű alumíniumból elkészíti az első héjszerkezetű légi járművet: egy 0,2 milliméteres alumíniumlemezzel borított, henger alakú, kormányozható léghajót, amelyben egy ötmázsás Daimler benzines motor hajtotta a kétméteres légcsavarokat. Sokan kételkedtek benne, hogy egy fémszerkezet képes lehet repülni. A Schwarz-féle léghajók első, a Monarchia hadserege által támogatott kísérletei közül valóban több is kudarcba fulladt, mígnem 1897-ben sikeresen felszállt Berlinben. A feltaláló ezt azonban már nem érte meg: nem sokkal korábban szívrohamban meghalt.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave