Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Vergilius élete

Publius Vergilius Maro Kr. e. 70. október 15-én született a Mantua melletti Andesben, Észak-Itáliában. Az itáliai tájhoz való kötődése, szeretete határozottan rányomta bélyegét költészetére, s ebből azt sejthetjük, hogy a kultúra és a természet egységbe fonódott nála, s ennek az egységnek átérzése gyakran forrása lehetett költői ihletettségének. A Donatus–Suetonius-életrajz szerint egyszerű szülőktől származott. Apja fazekasból vagy napszámosból küzdötte fel magát kisbirtokossá és méhtenyésztővé. A férfitóga felvételéig, azaz tizenöt éves koráig Cremonában élt, majd tanulmányai folytatása végett Mediolanumba, Rómába, végül pedig Nápolyba ment. Szüleit már felnőtt korában veszítette el. Érdekes adatot őrzött meg erre vonatkozóan a Catalepton 8. darabja, amelyből kiderül, hogy a 41–40 körül bekövetkező földosztás idején, amikor arra kényszerült, hogy elhagyja családi birtokát, Seirón villájában talált menedéket apjával együtt, tehát apja ebben az időben még élt. Két édestestvére közül Silo még kisgyermekként, Flaccus pedig felnőttként halt meg.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave