Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Historiarum Alexandra Magni libri

Nagy Sándor iránt már Augustus előtt felébredt az érdeklődés. Timagenés, görög történetíró, aki Kr. e. 55-ben hadifogolyként érkezett Rómába, történeti művében tárgyalta Nagy Sándor történetét is. Pompeius Trogus „Philipposi történetek” című 44 könyvből álló történelmi műve latin nyelven is hozzáférhetővé tette Nagy Sándor életét és tetteit a római közönség számára Kr. e. 10 körül. E munka nem maradt ránk, csak az a kivonata, amelyet a Kr. u. 3. században Iustinus készített belőle. Livius is érintette Nagy Sándor hadjáratait, vagyis a római köztudatban Nagy Sándor alakja régtől fogva ismeretes volt. De Caligula alatt különös szerephez jutott: az ifjú császár számára a keleti monarchia tűnt az ideális államformának. Keleti uralkodókhoz hasonlóan – Suetonius szerint – isteni tiszteletet követelt magának (vö. Caligula 22), s Nagy Sándor képe lebegett szemei előtt: a nagy hadvezér páncélját, amelyet sírjából szedtek ki, időnként viselte.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave