A 4. század elejétől a pogány kultúra is új erőre kap, vagyis ebben a században egymással párhuzamosan két kultúra és irodalom létezik: a pogány és keresztény. A pogány hagyományok újraéledését több tényező segítette elő. A kereszténység mind területileg, mind társadalmilag aránytalanul terjedt. A görög nyelvű területeken hatékonyabb volt a keresztény hittérítés, mint a latin nyelvűeken, mivel az apostolok és utódaik görög nyelven terjesztették eszméiket. Nyugati területeken elsősorban ott vert gyökeret a kereszténység, ahol görög nyelvű kolóniák voltak. Ez az oka annak, hogy szinte a harmadik századig bezárólag a római egyház nyelve is görög volt. A 4. századig a keresztény vallás városi vallásnak számított, tudniillik a hittérítők városról városra jártak, a tőlük távolabbra eső falvak és majorságok pedig kimaradtak a térítésből. Nem véletlen tehát, hogy a paganus szónak, amely eredetileg annyit jelentett mint ‘egy pagushoz tartozó, ‘falusi’, második jelentéséhez a 4. században egy újabb járult: ‘pogány’. Gallia és Hispania területein még a 6–7. században is voltak pogány falvak. Nagy Szent Gergely jegyezte fel, hogy Szardínia szigetén a parasztok pénzt fizettek uraiknak, hogy megtarthassák pogány vallásukat.