Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Az Őrvidék regionális iparföldrajza

Ausztrián belül az Őrvidék ipara csak igen csekély szerepet játszik, iparföldrajzára pedig alapvetően az utóbbi években kialakított belső erőforrásokra való építkezés volt a jellemző. Ennek köszönhetően a klasszikus iparágak helyett a megújuló energiákra, fenntartható gazdálkodásra és szelíd technológiákra (bioenergia-klaszter mintarégió) alapozott helyi gazdaságélénkítést hajtottak végre.

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave