Fülöp József

Magyarország geológiája. Paleozoikum II.


Paragneisz

A paragneisz csak 20%-ot meghaladó földpáttartalmával és egyidejűleg kisebb csillámtartalmával tér el az előző fejezetben tárgyalt földpátos csillámpalától; azzal váltakozva települ, ezért a kristályospala összletet felépítő egyik kőzetfajtának és nem elkülöníthető rétegtani egységnek tekintjük. A metamorf indexásványok közül nagyobbrészt szillimanitot tartalmaz, és a földpátok közül az ortoklász a gyakoribb. A földpáttartalmú csillámpala meglehetősen elterjedt a kristályospala összletben, az igazi paragneisz (20% -nál nagyobb földpáttartalommal) azonban viszonylag ritka. Ennek oka lehet az is, hogy a földpáttartalom egy része már a korai retrográd fázisban szericitesedett, illetve másodlagosan kaolinosodott. Így eredeti részaránya nagyobbnak tételezhető fel.

Magyarország geológiája. Paleozoikum II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 039 7

Észak-Magyarország és a Tiszai nagyszerkezeti egység (Zemplén, Alföld, Dél-Dunántúl) mezozóosnál idősebb (700–245 millió éves) képződményeinek szintézise. A Magyarország geológiája: Paleozoikum I. kötettel együtt a teljes magyarországi prekambrium–paleozoikum kézikönyve. Ismeretanyaga nemcsak a publikált irodalomban és a hozzáférhető kéziratos jelentésekben foglalt kutatási eredményeket tükrözi, de nagymértékben épít a kortárs szakemberek közreműködésére, a személyes tapasztalatokra és vizsgálatokra is. Különös figyelemmel készültek a megismeréstörténet fejezetei, amelyek a rövid tárgyi értékelés mellett egyben a tudós elődök és kortársak iránti tisztelet fifejezői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fulop-magyarorszag-geologiaja-paleozoikum-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave