Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező)

A XVI. század magyar dallamai


Sz: Viszonylag későn (BÁ 356.) jelentkező szöveg, „CANTIO POST CONTIONEM” címmel. Tartalma címének nem felel meg teljesen, mert hét verse közül legalább négyet inkább kezdő-, mint záróéneknek foghatunk fel. Szerzője ismeretlen. UISK 97., D 1602, 162/b, UN I. 559., UN II. 653., Mihál Farkas 102/a, KÁJ I. 534., KÁJ II. 461. A ref. ék.-ekben megszakítás nélkül megvan a mai napig, úgyszintén az erdélyiekben is. Újabban: Kv 1923, 142. sz., REF 1948, 196. sz., EV 1955, 749. sz.

A XVI. század magyar dallamai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 052 6

A 2017-es második kiadás gerincét továbbra is az 1958-as kiadás alkotja, ellenben a megnövekedett terjedelem miatt az anyagot két kötetre osztottuk. Az első kötetben foglalnak helyet Csomasz Tóth Kálmán tanulmányai, az énekek változtatás nélküli közreadása, valamint a versszakformák és sorvégzők mutatója. Bár a bővítéseket többnyire a második kötet tartalmazza, az első kötet XI. tanulmányfejezetében Csomasz Tóth Kálmán három újabb tanulmánya is helyet kapott: kettő a Huszár Gál 1560-as énekeskönyvéről, egy a Gálszécsi énekeskönyvnek az 1958-as kiadás után megtalált prágai töredékéről. A Huszár Gál énekeskönyvről készült tanulmányban az énekeket fakszimilében közöljük, hogy a szerkesztőnek a második kötetben javasolt dallam-értelmezését ennek alapján ellenőrizhesse az olvasó.

Az első kötet végén és a második kötet elején egy-egy táblázat, egy előre mutató és egy visszautaló igazítanak el az 1958-as első és a 2017-es második átdolgozott kiadás sorszámai között. Az első kötetben közölt tanulmányok dallamutalása, valamint a második kötet szöveg- és dallamjegyzeteinek utalásai kizárólag az első kötet dallamközléseinek sorszámaira vonatkoznak. Ennek következtében a táblázatok igénybe vétele elengedhetetlen a két kötet használatához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csomasz-ferenczi-a-xvi-szazad-magyar-dallamai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave