Borhidi Attila

Magyarország növénytársulásai


A növénytársulások felépítése és működése

Amit a természetben járva növénytakaró vagy vegetáció gyanánt látunk, az korántsem egy véletlenszerűen összesodródott növényi konglomerátum, annak ellenére, hogy minden termőhelyre teljesen véletlenszerűen sodródnak össze a legkülönbözőbb módon terjedő – a szél, víz, növény, állat, ember által terjesztett – növényi szaporítószervek. Ezek közül a ténylegesen kifejlődő, a növénytakarót létrehozó növényeket két erő válogatja ki: a termőhelyen uralkodó létfeltételek és az ezek felosztásáért folyó versengés. Ennek következtében minden termőhelyen egy növényi kapcsolatrendszer, egy „társadalmi létforma” alakul ki, amelynek lényege és célja a termőhely erőforrásainak, tápanyagainak és energiájának leghatékonyabb és leggazdaságosabb felhasználása. Ebből következik, hogy a különböző termőhelyeken meghatározott növényfajok élnek együtt és alkotnak egy többé-kevésbé meghatározott összetételű élő közösséget, a növényszövetkezetet vagy növénytársulást. A növénytársulás tehát a növényfajok jellemző kombinációjából áll, és a termőhely nyújtotta életfeltételekkel és a növényi közösséghez különböző módon kapcsolódó (fészkelés, táplálkozás) állatcsoportokkal együtt egy környezeti rendszert alkot, az ökoszisztémát. Mivel a hasonló környezeti tényezők hasonló módon válogatják ki a növényiközösségeket alkotó fajokat, ezért hasonló termőhelyeken hasonló fajkombinációkat találunk, vagyis a növénytársulások azonos környezeti feltételek mellett törvényszerűen ismétlődnek. A társulásoknak ezeket az ismétlődő reprezentációit állományoknak nevezzük, amelyek együttesen alkotják a növénytársulást vagy fitocönózist.

Magyarország növénytársulásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 746 3

Ez az első alkalom, hogy Magyarország növénytársulásairól oktatási célokat szolgáló, tankönyv jellegű, teljességre törekvő áttekintés és részletes tárgyalás készült. A könyv egy szerény de fontos állomás kíván lenni abban a folyamatban, amely hazánk természeti örökségének számbavételét, fenntartását és védelmét szolgálja, egyben összehasonlító alap, etalongyűjtemény annak az egyre gyorsuló változásnak a mérésére és diagnosztizálására, amelyet természeti környezetünk rohamos átalakulásával kapcsolatban nap mint nap észlelünk. A könyv egyúttal hozzájárulás is ahhoz a hasonló célú nemzetközi (EU) programhoz, amely az „Európa növénytakarójának felmérése" (European Vegetation Survey) nevet viseli. Az idevágó tudományos ismeretek különböző mélységű adagolásával egyszerre szeretné szolgálni az oktatást, a szakképzést és a gyakorlati (erdészeti és mezőgazdasági, környezet- és természetvédelmi) szakemberek munkáját. 56 oldal színes melléklet segíti a legjellemzőbb növénytársulások megismerését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borhidi-magyarorszag-novenytarsulasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave