Montán jellegű, mindig mészmentes feltöltéseken kialakuló társulás, amelynek vizenyős termőhelyein tőzeges réti talaj vagy glejesedő agyag képződik. Nálunk főleg a hegy- és dombvidék völgyeinek, lápos teknőinek jellemző társulása. Legnagyobb kiterjedésű állományai a Nyugat-Dunántúlról ismertek, de kivételesen az Alföld peremeire is leereszkedik.

A Junceto-Molinietum florisztikailag rosszul jellemzett társulás, amelyben mind a Molinio-Arrhenatheretea-, mind pedig a Molinietalia-fajok igen szórványosan fordulnak elő. Ezért szüntaxonómiai helyzete erősen átmeneti jellegű a Calthion, a Caricion fuscae és a Violion caninae felé, mivel állományaiban a Molinietalia-fajok mellett elég jelentős szerepet kapnak a sík- és átmeneti lápok (Scheuchzerio-Caricetea fuscae), valamint a sovány legelők és csarabosok (Calluno-Ulicetea) tápanyaghiányt és savanyúságot jelző fajai. Maga a Junco-Molinietum valószínűleg igen szélesen értelmezett társulás, amelynek neve alá erősen különböző szüntaxonómiai egységeket soroltak. A nyugat-európai Junco-Molinietum jellemző fajai pl. az Erica tetralix, a Cirsium anglicum, a Narthecium ossifragum és a Hydrocotyle vulgaris. A Preising által felvett típusállományokban Pott (1995) szerint a Succisa pratensis-Juncus conglomeratus asszociáció volna a legmegfelelőbb név, ami viszont egyáltalán nem illik a magyarországi állományokra. A Kovács M. (1962) szerint a hazaiakhoz florisztikailag leghasonlóbbnak ítélt ausztriai állományokat Ellmauer és Mucina (1993) nem sorolja a Junco-Molinietumba, hanem a Calluno-Ulicetea osztályhoz közelálló társulás képviselőjének tartja. Mindezek arra utalnak, hogy a hazai társulásra nézve kétséges a Junco-Molinietum név alkalmazásának helyessége. Ezért javasoljuk a hazai állományokat mint szubkontinentális jellegű asszociációt különválasztani, és rá a Nardo-Molinietum hungaricae új nevet alkalmazni. Ez akkor is indokolt, ha a hazai állományok megítélését némileg megnehezíti, hogy Kovács felvételeiben a Juncus effusus és J. conglomeratus, valamint a Molinia caerulea és M. arundinacea nincsenek külön felvéve.

A Nardo-Molinietum, amelyet a hazai irodalom gyakran említ „Hygronardetum”-ként, sűrű, magas gyepű, háromszintű társulás, melynek felső, 60–120 cm magas gyepszintjében a magyar kékperje (Molinia hungarica) mellett főleg a békaszittyó (Juncus effusus) uralkodik, az alsó, átlagosan 20–40 cm magas gyepben pedig a szőrfű (Nardus stricta) dominál. A vizenyőstől a szárazodóig általában három típusa (szubasszociációja: juncetosum effusi, typicum, nardetosum strictae) különíthető el, amelyek egyben a szukcesszió irányát is jelzik: átalakulását a sovány legelők felé.

A diagnosztikus összetételben a lápréti fajokat az ördögharaptafű (Succisa pratensis), a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a kenyérbélcickafark (Achillea ptarmica), a nyúlkömény (Selinum carvifolia) és a csonkaír (Succisella inflexa), ritkán az alacsony pozdor (Scorzonera humilis) és a fehér zászpa (Veratrum album) képviseli, míg a sovány és savanyú termőhelyet a szőrfű (Nardus stricta), az árnyéksás (Carex umbrosa), a háromfogfű (Danthonia decumbens), az ebtippan (Agrostis canina), a sokvirágú perjeszittyó (Luzula multiflora), a csarab (Calluna vulgaris) és hölgymál-fajok (Hieracium auricula, H. umbellatum) jelzik. Ugyancsak fontos indikátorok a mészkerülő lápok, forráslápok növényeiként megjelenő kígyógyökerű keserűfű (Polygonum bistorta), a békaboglárka (Ranunculus flammula), az északi és a mocsári galaj (Galium boreale, G. palustre). Gazdag mohaszintjében részben acidofil erdei mohák (Climacium dendroides, Pseudoscleropodium purum, Pleurozium schreberi), részben savanyú lápi mohák (Aulacomnium palustre, Calliergonella cuspidata, Sphagnum subsecundum, S. contortum) találhatók.

A (Nyír, ÉA: Túr mente), ÉK (Zempléni-hg., Cserehát, Mátra, Visegrádi-hg.), NyDt (Őrség, Göcsej, Ny-Zala), DDt (Somogy), N (Vend-v.).