Patak- és folyóparti erdőszélek magaskórós szegélytársulása függönyszerűen felfutó liánokkal. A növények három szintet alkotnak. A legalsót a ligeterdők üde erdei aljnövényzetének fajai, a podagrafű (Aegopodium podagraria), az erdei nebáncsvirág (Impatiens noli-tangere), az erdei zsurló (Equisetum sylvaticum), a hamvas szeder (Rubus caesius), a foltos ávacsalán (Lamium maculatum), a vízicsillaghúr (Myosoton aquaticum) és a helyenként tömegesen fellépő, adventív kislevelű nebáncsvirág (Impatiens parviflora) alkotja. A növényzet fő tömegét azonban nem ezek, hanem egy embermagasságú magaskórós növényzet adja, amelynek első számú domináns faja a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera), továbbá a nagy csalán (Urtica dioica), a fekete bodza (Sambucus nigra), a magas aranyvessző (Solidago gigantea), a pántlikafű (Phalaris arundinacea), az óriás csenkesz (Festuca gigantea) és az ebtippan (Agrostis canina). Ezekre a magaskórós növényekre függönyszerűen borulnak rá az erdőszéli fákra és cserjékre is átkapaszkodó kúszónövények, amilyen a sövényszulák (Calystegia sepium), a ragadós galaj (Galium aparine), a közönséges aranka (Cuscuta europaea), a komló (Humulus lupulus), a keserédes csucsor (Solanum dulcamara), helyenként a süntök (Echinocystis lobata) és a piros földitök (Bryonia dioica). Rendkívül fajgazdag, és a nagy tömegben megjelenő, agresszíven terjedő adventív faj ellenére sok természetes vonást őrző növényszövetkezet. Korábban a R. Tüxen által leírt Convolvulus sepium-Cuscuta europaea asszociációval azonosították, amely azonban fajokban lényegesen szegényebb, és más kontakt társulások (Salix viminalis és S. pentandra cserjések) szegélyében találhatók, míg a mi társulásunk fajokban sokkal gazdagabb, és fűzligeteket (Salix alba és S. fragilis erdőket) szegélyez.

NyDt (Kőszeg, Sopron, Vas) DDt (Somogy) A (Kis-A, D-T, Drávasík).