Állományai többnyire a cseres-tölgyes zónában alakulnak ki, déli vagy délies kitettségben, 20–30°-os (ritkábban 10–15°-os vagy 30°-nál meredekebb) lejtőkön. Olykor, mély völgyek mentén azonban a melegkedvelő tölgyes mélyen behatol a gyertyános-tölgyes, de néha a bükkös zónába is. Ezért, noha átlagosan 300–500 m tengerszint feletti magasságban fejlődik ki, néha még 650 m-en (Zempléni-hg.), sőt 700–750 m-en is megjelenik.

A társulás alapkőzethez való kötöttsége nem szoros: mészkő, gabbró, riolit, riolittufa, andezit, andezit-tufa, piroxén-andezit és agyag egyaránt megfelelő alapkőzet lehet számára. Talaja (amely gazdag kalcium-ionokban) fekete vagy barna rendzina, agyagos mullranker, barna erdőtalaj.

Csaknem zárt erdő, átlagosan 60–80% borítással. Átlagos famagassága 8–12 m, a fák elágazása 5–7 m magasságban kezdődik. gyakran egy második lombkoronaszintje is kifejlődik 4–5 m magas fákból és cserjékből. A cserjeszint is két réteget alkothat, és igen erőteljes. Emellett a gyepszint is jól fejlett, 70–90%-os borítást érhet el. A lombkoronaszintben a molyhos tölgy (Quercus pubescens) már visszaszorul, szerepét részben a cser (Q. cerris), de leginkább a kocsánytalan tölgyek (Quercus petraea, Q. dalechampii) veszik át. A második koronaszintben gyakran uralkodik a névadó húsos som (Cornus mas). A cserjeszintben 8–10 faj elegyedik, közöttük állandóbbak az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a varjútövis (Rhamnus catharticus), a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus) és a kökény (Prunus spinosa). A kontinentális tölgyeseket képviseli a tatár juhar (Acer tataricum), míg a gyepszintben a színeváltó kutyatej (Euphorbia polychroma), a sárgás sás (Carex michelii), a pázsitos és a tarka nőszirom (Iris graminea subsp. pseudocyperus, I. variegata), a bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), a Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides), a méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), a harangcsillag (Asyneuma canescens), a macskahere (Phlomis tuberosa), a mérges sás (Carex brevicollis), a fehér zanót (Chamaecytisus albus), a tarka gyöngyperje (Melica picta), olykor a sziklai gyöngyvessző (Spiraea media) fordul elő. Állandóbb tölgyes elemek a sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), a tarka koronafürt (Securigera varia), a közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria), a közönséges galaj (Galium mollugo), az erdei gyöngyköles (Buglossoides purpureo-coerulea), a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), a sujtár (Laser trilobum), a szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), a soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum), az osztrák ökörfarkkóró (Verbascum austriacum), a borsfű (Clinopodium vulgare) és a bablevelű varjúháj (Sedum maximum). Kivételesen a védett pilisi bükköny (Vicia sparsiflora) is megjelenik. Mindezekhez – alárendelt mennyiségben – mezofil erdei elemek és száraz gyepfajok is csatlakoznak.

ÉK (Börzsöny, Gödöllői-dv., Mátra, Zempléni-hg.). DK (Visegrádi-hg.)