A triászt, mint rétegtani kategóriát Friedrich August von Alberti 1834-ben vezette be. A Germán-medencét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a „Zechstein” és a „Lias” közötti „Buntsandstein, Muschelkalk és Keuper” összletek – fosszíliáik alapján – egyetlen nagy rétegtani egységbe sorolhatók, melyet a háromosztatúság alapján provizórikusan „Trias” névvel illetett. Ezután az elnevezés néhány év alatt világszerte elterjedt, és általánosan elfogadottá vált. Mintegy negyed évszázadon át a triász Alberti által leírt három klasszikus összlete időrétegtani jelentést is hordozott. Elsősorban a „Germán-fácies” területén, de azon túl is megpróbálták alkalmazni (pl. alpi Muschelkalk, ill. alpi kagylósmészkő vagy kárpáti Keuper). Később fokozatosan világossá vált, hogy a Germán-medencében felállított tagolás nem alkalmas az uralkodóan tengeri rétegsorok rétegtani besorolására. A következő fél évszázad a tethysi triász ősmaradványokon alapuló rétegtani tagolásának kidolgozásával telt el. E kutatások elsősorban az alpi területeken folytak, de Franz Hauer, Böckh János, Edmund Mojsisovics, majd id. Lóczy Lajos és munkatársaik jóvoltából a bakonyi, illetve a Balaton-felvidéki rétegsorok is az érdeklődés előterébe kerültek. Az alpi triászt emeletekre és alemeletekre próbálták felosztani, végül viták és egyeztetések után a következő 6 emeletet különítették el: szkíta (Scythian), anisusi (Anisian), ladin (Ladinian), karni (Karnian vagy Carnian), nori (Norian) és rhaeti (Rhaetian). Az emeletek, illetve a század végére már kialakuló alemeletek kijelölésében a főszerepet az ammonitesek játszották, de más fosszíliacsoportokat is figyelembe vettek, elsősorban az ammoniteseket nem tartalmazó rétegsorok esetében. A századforduló idejére kettős tagolás alakult ki. Az alpi emeletek világszerte elfogadottá váltak a tengeri képződmények tagolására, de a szárazföldi rétegsorokra továbbra is a „germán tagolást” alkalmazták. A század végén ugyanakkor a rétegtani alapkutatás túllépett Európán, fontos új adatok születtek az Észak-Amerika nyugati részén és a Himalajában folyó intenzív vizsgálatok nyomán. C. L. Griesbach, C. Diener, J. P. Smith neve fémjelzi ezeket a munkákat.