Az elmúlt ötven évben a dél-koreai gazdaság rendkívül gyors növekedést mutatott. 1960 és 2010 között a reál GDP évente átlagosan 7,1 százalékkal nőtt, és az egy főre jutó reál GDP 26-szorosára emelkedett (Lee, 2016). A dél-koreai gazdaság növekedési üteme az 1990-es évek második felében kezdett el csökkenni. 1991 és 1995 között a dél-koreai reál GDP évente átlagosan még 7,9 százalékkal nőtt. A gyors növekedést az 1997–1998-as ázsiai pénzügyi válság szakította meg. A pénzügyi válság 1997-ben kezdődött, amikor a nemzetközi hitelezők elkezdték a tőkét kivonni a helyi bankokból, amelynek következtében a dél-koreai gazdaság korábban nem tapasztalt mértékű válságba került. A csődbe került vállalatok száma és a munkanélküliség megugrott. Az export és a GDP (és még a K+F kiadások is) drasztikusan csökkentek. A dél-koreai reál GDP közel 7 százalékkal esett vissza 1998-ban. A válság a pénzügyi szektor és a külföldi finanszírozás gyengeségeiből eredt, ugyanakkor a dél-koreai gazdaság régóta felhalmozódó strukturális problémái is hozzájárultak a válsághoz. A kelet-ázsiai gazdaságnak sikerült 1999-től – a vártnál gyorsabban – talpra állnia, és a kormány jelentős átstrukturálódási programot indított el a vállalati és pénzügyi szektorban (Koo, 2013). Ugyanakkor 2001 és 2005 között a dél-koreai reál GDP már csak átlagosan 4,5 százalékkal, 2006 és 2010 között pedig 3,8 százalékkal nőtt. A gazdasági növekedés lelassulása szorosan köthető a belső kereslet növekedésének lelassuláshoz.