Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


I.

Bár Uexküll, Heidegger, Derrida vagy Agamben óta mind képlékenyebbnek mutatkoznak ennek az antropológiai megkülönböztetésnek az ismérvei, az azonban a modernség korszakküszöbén innen sem könnyen cáfolható, hogy a harmincas évek nyelvi fordulata éppen a világban való nyelvi elhelyezkedés új értelmezésével nyitott artikuláltabb távlatot az egyebek mellett nyelvi műveleteket is végző ember világbeli elhelyezkedésének kartéziánus elképzelésére. Ebben az új nézetben mindenekelőtt abban mutatkozott meg a kartéziánus nyelvantropológiai modellek elégtelensége, hogy a szubjektivitás formális struktúráiban megalapozott – azaz alany (az ember) és tárgy (a világ) szembenállásaként elgondolt – humán alapviszony csak olyan nyelvértelmezést tett lehetővé, amelyben a nyelv a kommunikáció eszközeként áll az ember rendelkezésére. Az eszközjellegű kéznél létnek ez az elképzelése értelemszerűen kívül is helyezte a szubjektumot az ész nyelveként értett nyelv világán. Úgy állítva szembe a beszélőt saját nyelve készletszerű tartományával, mintha a szóállományon elvégzett helyes grammatikai műveletei hibátlan hozzáférést biztosítanának számára a világhoz. Ami lényegében azt implikálta, hogy a nyelven elvégezhető műveletekhez szükséges kompetenciák végső soron nem nyelvi természetűek, hanem mintegy kívülről, a racionális (ki/jelentés) logikai kombinációk tartományából átszármaztatva teszik szemantikailag működőképessé a nyelvi össztörténés rendezetlen esetlegességét. A nyelvi közlés szabályai ilyen módon egy „adekvát” világmegértés éppenséggel nem nyelvi szabályrendszerének kerültek az ellenőrzése alá. (Némileg karikírozva az így értett „nyelvi kompetenciák” működését: mintha az én és a te összetévesztésének veszélyeire nem a kommunikatív nyelvi tapasztalat, hanem a logikai szabályok – nyelven kívüli – ismerete ébresztené rá a mindenkori beszélőt.)

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave