Collins Francis S.

Isten ábécéje

Egy tudós érvei a hit mellett


Genetikai feljavítás

A Gattaca című sci-fi olyan jövőbeli társadalmat jelenít meg, amelyben a betegségekre, illetve különféle viselkedésformákra hajlamosító örökletes hatásokat már azonosították, és diagnosztikus céllal alkalmazzák is ezt a tudást annak érdekében, hogy optimalizálják a gyermekvállalás eredményét. A borzongató jövőről szóló látomásban a társadalom maga mögött hagyta a személyes szabadság legutolsó morzsáját is, és az embereket a DNS-ük alapján sorolják különféle foglalkozások és életpályák valamelyikébe. A film alapgondolatát azonban, miszerint a genetikai determináltság olyan pontos lehet, hogy a társadalom eltűri az efféle körülményeket, megkérdőjelezi, hogy a rendszeren kívül született hős képességei még így is felülmúlják a genetikailag feljavított, de dohányzó, italozó és egymást gyilkoló személyek tulajdonságait.

Isten ábécéje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 948 1

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt - a hit felé fordult. Ennek a mélyreható átalakulásnak a lenyomata ez az elgondolkodtató, közérthető, nagyon őszinte és izgalmas könyv, amely egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz, a világi gondolkozásúakhoz és a mélyen vallásosakhoz, és a tudomány iránt érdeklődők számára is van új mondanivalója.

Az ember teljes génkészletét feltérképező projekt egykori vezetőjeként írhatott volna egy minden konfliktust kerülő, általános elismerésre joggal számot tartó könyvet minden idők egyik legfontosabb és legcsodálatraméltóbb tudományos eredményéről, de ez a könyv valami egészen más.

Collins számára hívő keresztény tudósként a legfontosabb a tudományos és a spirituális világképek kibékítése. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó- vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.

Amerikaiként a tudomány és a vallás legfőbb ütközőpontját az evolúció elfogadásában látja, és meglepő módon büszke keresztényként egyúttal büszke evolucionistának is vallja magát.

Ez az olvasmányos könyv jó alkalmat kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk az emberi létezés legnagyobb kérdésein.

Hivatkozás: https://mersz.hu/collins-isten-abeceje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave