Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


A film és a turizmus

A filmturizmus a nemzetközileg ismert, filmszínházakban vagy televíziós sugárzás útján bemutatott mozgóképalkotások által generált turizmus, és a hozzá kapcsolódó turisztikai szolgáltatások együttese. A filmturisztikai desztináció a rajongók és az átlagos turisták számára is vonzó olyan úti cél, amely azért érdekes, mert az adott területen (országban, városban, étteremben, sivatagban stb.) emlékezetes filmjeleneteket forgattak. A klasszikus filmturizmus esetében a turista kifejezetten azért utazik az adott helyre, hogy láthassa a film valamely helyszínét, és ott fényképeket készítsen, relikviákat gyűjtsön. A klasszikus filmturista tehát elsősorban rajongó, másodsorban utazni vágyó turista. Ugyanakkor a tágabb értelemben vett filmturizmus minden olyan turisztikai kínálatot magában foglal, amely valamely filmalkotás hatásának kiaknázására jött létre, vagy eredetileg is létezett, de a film következtében vált népszerűvé. Tehát a hagyományos turista is filmturista lesz, ha utazása során felkeresi valamely ismert film helyszínét, és ebben a döntésében az alkotás motiválta.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave