Hargittai Balázs, Hargittai István

A marslakók bölcsessége

Saját szavaikkal, megjegyzésekkel


Az Oppenheimer-meghallgatás

Teller nem mutatkozott bölcsnek az Oppenheimer-meghallgatás során. J. Robert Oppenheimer (1904–1967) amerikai elméleti fizikus, a Los Alamos-i laboratórium legendás hírű első igazgatója és Teller között már korábban is voltak nézeteltérések. Útjaik keresztezték egymást, aminek mindkettőjük számára tragikus következményei lettek. Oppenheimert a háború után nemzeti hősként tisztelték, és egész sor befolyásos tisztséget töltött be. Többek között elnökölte az Atomenergia Bizottság (AEC) mellett működő általános tanácsadó testületet (GAC). Oppenheimer ellenezte a hidrogénbomba kifejlesztését, ami mellett viszont Teller teljes mellszélességgel állt ki. Az ellentét Teller szemében egyre inkább személyes küzdelemmé vált. Oppenheimer sebezhető volt a biztonsági szervezetek részéről korábbi baloldali elkötelezettsége miatt. Megvádolták, hogy tagja volt a kommunista pártnak, amit Oppenheimer eskü alatt tagadott. Ha a párttagsága igaznak bizonyult volna, akkor hamis tanúzás lehetett volna a vád ellene, aminek Amerikában nagyon súlyos következményei vannak. A McCarthy szenátor tevékenysége nyomán kialakult feszült és mérgezett légkörben Oppenheimer helyzete megingott, és még azzal is megvádolták, hogy a Szovjetunió számára kémkedett. Ennek nyomán állított föl az AEC egy bizottságot Oppenheimer személyes meghallgatására, amelynek az volt a feladata, döntse el, Oppenheimer továbbra is érdemes-e a legmagasabb szintű biztonsági engedélyre.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 566 8

Ez a könyv öt híres tudósról szól, akik hasonló pályát futottak be a huszadik század rögös körülményei között. Zsidó-magyarok lévén az Egyesült Államokba kellett emigrálniuk. Kiváló tudósként a modern fizika és számítástudomány vezető kutatói voltak. A demokrácia és az emberi szabadság híveként fontos szerepet vállaltak az ezekért az eszmékért folyó globális küzdelemben. Hargittai Balázs és Hargittai István könyve az öt tudós írásaiból vett idézeteken keresztül mutatja be nézeteiket, érzéseiket és bölcsességüket, amihez a szerzők megjegyzéseket is fűznek. Mindezek együtt magával ragadó, emlékezetes és időnként provokatív olvasmányt nyújtanak. (Lovász László)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-a-marslakok-bolcsessege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave