Laki János (szerk.)

A megtestesült elme a filozófia történetében


„Vagy nem létezőnek hiszik a lelket, vagy úgy vélekednek, hogy a test mozgása révén jön létre”

A középkori filozófiai irodalomban jelentős számban találunk olyan szövegeket, amelyek az immateriális lélek/elme működésének testi feltételeivel foglalkoznak.2 Még a középkorban tárgyalt legmeghökkentőbb lélekfilozófiai álláspont – az értelem egységének a tézise – is azon áll vagy bukik, hogy megoldható-e a következő probléma: vajon az elkülönült és az emberi faj számára egységes és egyetlen értelem (lényegében valamilyen megsokszorozódni képtelen immateriális alien) képes-e használni azt az információt, ami az emberi megismerés input rendszereiből (az érzékszervekből) és az ezeket feldolgozó magasabb, de még mindig a testtel összekapcsolt lelki működésből származik? Hogyan táplálkozik érzetadatokkal közös értelmünk, aki nem is mi vagyunk?3

A megtestesült elme a filozófia történetében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laki-a-megtestesult-elme-a-filozofia-torteneteben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave